Csak mítosz az olimpiák amatörizmusa: az ókori bajnokok is profi juttatásban részesültek. Már az i.e. 500-as játékok legjobb futóihoz is dőlt a pénz, s azóta sem járnak rosszul az aranyérmesek.
Alighanem sokakat meglepett David Young, a Floridai Egyetem ókortörténésze, aki kijelentette, az ókori sportnak semmi köze nem volt ahhoz a kifejezéshez, amit ma amatörizmusnak hívunk. Számításai szerint például mai értéken számolva körülbelül százmillió forintnak megfelelő összeget kapott az a versenyző, aki megnyerte az időszámításunk előtti 500-as olimpia egyik legnagyobb presztízsű számát, a nagyjából kétszáz méteres futóversenyt.
Zsebpénzt kapnak az amerikai ászok
Már maga az atléta szó is díjért versengő sportolót jelentett görögül. A győztesek pajzsot, gyapjúköntöst és olajágkoszorút kaptak, otthon pedig a dicsőségen kívül ház, birtok és életük végéig tartó teljes ellátás járt nekik. Akárcsak kései utódaiknak. Jesse Owens, Paavo Nurmi, Emil Zatopek, Abebe Bikila, Carl Lewis… A legnagyobbak közül csak néhány, aki az olimpiai aranyainak köszönhetően egy életre biztosította magának a boldogulást. Sokakban él a tévhit, hogy az amerikai szuperemberek nem kapnak pénzt az olimpiai győzelmekért.
Nos, ez nem így van. A kilencszeres győztes Carl Lewis Barcelonában, a távolugrás döntője után elnevette magát az erről érdeklődő újságíró kérdésén. – Igen, minden arany tízezer dollárt ér: miért ne fogadnám el? Azért, mert a szponzoraim is támogatnak? Nem gondolja, hogy megdolgoztam érte? – kérdezett vissza az atlétazseni.
Hát igen, attól, hogy a londoni játékokon aranyérmet nyert kosaras-válogatott kezdő ötöse évente 150 millió dollárt, vagyis csaknem 33 milliárd forintot keres, egyikük sem utasította vissza az aranyért járó hatmillió forintnyi jutalmat.
Nurminak nyaraló járt minden tóparton?
– Ez csak természetes. Amióta olimpia az olimpia, a győzteseknek ez dukál – mondja Vladica Nedeljkovics belgrádi új-ságíró, akinek hamarosan megjelenik a témában írt könyve. – A húszas évek finn csodafutójáról, a három olimpián kilenc aranyat begyűjtő Paavo Nurmiról az a hír járta, hogy az ezer tó országának minden tópartján épült neki egy nyaraló. Nos, ez azért túlzás, de az tény, hogy az 1928-as amszterdami játékokat követően soha nem kellett már dolgoznia. Szülővárosában, Turkuban és a fővárosban, Helsinkiben élt az államtól kapott csodálatos otthonában. Ám, ha éppen tópartra vágyott volna, tényleg választhatott, hol és meddig akar ott élni.
A készülő könyvhöz számos érdekes történetet gyűjtött be a szerb kolléga. A pénzdíjak közül például az első igazán nagy összeget az 1936-os berlini játékokon hőssé vált, négyszeres győztes, Jesse Owens kapta. Hitler megszégyenítője Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök személyes javaslatára győztes társai jutalmának ötszörösét, tízezer dollárt kapott a négy aranyért, ami akkor hihetetlen nagy pénz volt még Amerikában is.
Cirkuszi sztárrá vált Jesse Owens
– A 806 centivel megnyert távolugró döntő után a fotósok kedvéért ugrott egy ráadást is. Az 820 centire sikeredett. Azt Albert Speer visszaemlékezé-seiből tudjuk, hogy Hitlert teljesen kikészítette az általa alacsonyabb rendűnek tekintett afroamerikai atléta diadalmenete, ám az máig vitatott kérdés, hogy Hitler kezet fogott-e Owensszel – mesélte a szerző.
A fekete bőrű atlétaként a fajüldöző Németországban a sport és az egyenrangúság hősévé vált Jesse egyébként a későbbiekben profinak szegődött. Különböző cirkuszokban ugrott 830 centimétert is távolba, és ki tudja, még hány – nem hiteles – világcsúcsot futott emberek és lovak ellen.
Érdekesen alakult, a két olimpián négy aranyat nyert Emil Zatopek egzisztenciája is a megdicsőülést követő években.
A csehek nemzeti hősévé vált „Prágai Lokomotív” ezredesi rangban, a honvédelmi minisztérium jól fizetett alkalmazottjaként nyugodtan élhetett volna a fővárosi óvárosban kapott csodás otthonában, ám a politika közbeszólt. Mivel a kommunista párt demokratikus szárnyán állt, a prágai tavasz (1968) után büntetésből kilenc hónapra egy uránbányába küldték dolgozni. Hiába tüntették ki 1975-ben a Pierre Coubertine-díjjal, csak a rendszerváltás után, 1990-ben rehabilitálta őt Václav Havel elnök, s kapott magas életjáradékot és új otthont, immáron a jómódú csehek kedvenc prágai kerületében. Ott is halt meg 2000-ben.
Ünnepelt hős lett a testőrből
Nem panaszkodhatott hazája bőkezűségére Fekete-Afrika első olimpiai hőse, Abebe Bikila sem. A római maratonfutás mezítlábas győztese már húszévesen I. Hailé Szelasszié császár testőre volt, de a két aranyérem (Tokióban ismételt) után már csak a fizetésért kellett bejárnia a palotába, leszámítva a reprezentációs testőrködéseket. Sajnos az aranyélet nem tartott sokáig. Kilenc évig élvezhette csupán a felhőtlen jólétet: 1973-ban, 41 évesen agyvérzés végzett vele.
– Az 1952-es olimpiai győzelemért az Arany-csapat kezdő játékosai fejenként húszezer forintot kaptak. Őszintén szólva nem tudom már, hogy pontosan mennyit ért akkor, csak azt, hogy nagyon sokat – mondta Buzánszky Jenő, a legendás labdarúgó. – Szerintem egy tisztességes budapesti lakást biztosan lehetett volna belőle vásárolni.
