A Budapesten vendégeskedő Carl Lewis úgy véli, túl korán abbahagyta a sportolást. A londoni olimpia távolugró döntőjét még 51 éves fejjel is megnyerhette volna…
Ahhoz képest, hogy Carl Lewis saját bevallása szerint pocsékul nézne ki egy hosszú távú futás után, igazán készségesen vállalkozott arra, hogy személyesen csapjon hírverést a jövő heti 27. Nike Budapest félmaratonnak. A kilencszeres olimpiai bajnok atléta természetesen sokkal jobban érzi magát 100 és 200 méteren.
– De az igazat megvallva elsősorban távolugró vagyok – mondta tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Carl Lewis, aki 51 éves korában is remek formában van, a háza pincéjében lévő tornateremben rendszeresen edz, de szerinte leginkább a kertészkedés tartja jó formában. Annak ellenére, hogy kedvenc műfaja a távolugrás, nem bánja, hogy nem neki sikerült megdöntenie Bob Beamon 890méteres világrekordját, pedig tudása alapján kijárt volna neki ez a siker.
Lewis meglehetősen kritikus hangot ütött meg a londoni távolugró döntőjével kapcsolatban. Szerinte nem volt méltó az olimpia színvonalához a szám döntője, emlékezetes, a brit Rutherford 831 centivel nyert, Lewis legjobbja 887 volt.
– Túl korán hagytam abba, még ilyen ősz fejjel is nyerhettem volna Londonban – fűzte hozzá viccesen. – Persze, én már csak szurkoló vagyok, nincs jogom bírálni a maiakat, de tényleg rossz volt nézni azt a finálét.
Lewis egyébként nem lett hűtlen az atlétikához, a fiatalok képzéséhez nyújt segítséget. Szerinte már rálelt egy csiszolatlan gyémántra, akiről talán hamarosan hallani fogunk. A bajnok egyébként 1984-ben, a Los Angeles-i olimpiai győzelmei után fővárosunkban vendégeskedett, és a Népstadionban közel hatvanezer ember tapsolhatott neki.
– Elég halvány emlékeim vannak Budapestről, hiszen akkor indult be igazán a karrierem.
Lewis szerint egyébként nem ő talált rá kedvenc sportágára, sokkal inkább az atlétika fedezte fel őt. Mindannyiunk legnagyobb örömére…
Nem kényeztették
Az ifjú Carl Lewist nem nagyon kényeztették a szülei, 18 éves korában – úgymond – a saját lábára állították a szülei. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy édesapja akkoriban vett egy ragyogó kétüléses sportkocsit, s Carl azt hitte, az övé lesz a gép. Ám az apja kiábrándította, amikor azt mondta: „ebbe csak én ülhetek be az anyáddal…”
