Szomorú adat, hogy a téli és nyári olimpiákon eddig összesen százöten buktak meg doppingolás miatt. Sajnos közöttük hét magyar érintettet is számon tart a sportkrónika.
Az ókori görög játékokon még számos induló élt gyíkhúsból készült serkentővel, ma már jóval szélesebb a kínálat, amely a be nem vizsgált táplálékkiegészítőktől egészen a THG-ig terjed. A NOB 1967-ben rendelte el az olimpiai ellenőrzéseket, eddig 21 849 ilyen készült, vagyis a 105 pozitív mintát tekintve a lebukási arány 0,49 százalékos. A „legfertőzöttebb” a 2004-es athéni játékok volt – huszonhat esettel.
Halálba pedálozott
A korai esetek közül érdemes megemlíteni az 1904-es St. Louis-i maratonfutás amerikai aranyérmesét, Thomas Hickst, aki edzője tudtával turbózta föl a teljesítményét: a konyakjába sztrihint kevert, amiből gyakran – és vélhetően egyre vidámabban – kortyolt futás közben.
Tragikus véget ért viszont az 1960-as római 100 kilométeres kerékpárverseny: a dán Knud Enemark Jensennek pedálozás közben fordult le a nyeregből. Az orvosok szívkoronaér-rendellenességre gyanakodtak, ám a halottkém megállapította, hogy amfetaminkészítmény okozta a halálát.
Bariton hangjuk volt az úszólányoknak
A doppingellenes harc első hivatalos kárvallottja a svéd öttusázó Hans-Gunnar Liljenwall, aki 1968-ban, Mexikóvárosban gyorsan bedobott két sört a lövészet előtt. Bronzérme bánta a különös idegcsillapítást.
Az 1976-os montreali játékok előtt a keletnémet úszólányok mély hangjának okát firtatták, mire az NDK csapatvezetője úgy reagált, a lányok nem énekelni jöttek Kanadába, hanem úszni.
Kornelia Enderékre sem 1972-ben, sem Montrealban nem bizonyították rá a visszaéléseket, ám a kommunizmus bukását követő, leleplező NDK-beli perek során kiderült: kokszoltak, méghozzá állami parancsra.
Atléták a porondon
A legharsányabb doppingeset kétségkívül Ben Johnsoné. A kanadai vágtázó 1988-ban, Szöulban megnyerte a 100 méteres síkfutást, ám kiderült, sztanozololt hívott segítségül. Aranyérmét visszavették, s azt az amerikai Carl Lewis kapta. Johnson váltig hangoztatta, hogy a szert a Lewis-stáb egyik tagja öntötte a teájába, ám nem hittek neki.
Hiába keressük az amerikai atlétanő, Marion Jones eredményeit az évkönyvekben, ugyanis utólagos beismerését követően 2007. december 12-én a NOB valamennyi olimpiai érmét elvette. Jones a 2000-es sydney-i játékokon BALCO-val doppingolva szerzett három arany- és két bronzérmet.
Magyar vétkesek
A szégyenpadon a magyar sport is ott üldögél, hét olimpikonunk közül négyen érmeiket voltak kénytelenek visszaadni. Az 1988-ban a súlyemelő Szanyi Andor sztanozolollal bukott le, ami a második helyébe került, majd bebizonyosodott, hogy csapattársa, Csengeri Kálmán is ugyanezzel a szerrel élt. Athénban a kalapácsvető Annus Adrián vizeletmintájában több személy „adalékanyagára” bukkantak, smivelmegtagadta az újabb kontrollt, megfosztották első helyétől. Ugyanígy járt az aranyérmes diszkoszvető, Fazekas Róbert, aki kevés vizeletet szolgáltatott, Gyurkovics Ferenc súlyemelőnek pedig az ezüstérme úszott el oxandrolon- használaton. S még további két emelőnk, Kovács Zoltán és Kecskés Zoltán is fennakadt a rostán. Így lettünk szegényebbek két arany- és két ezüstéremmel.
Egyszer volt 1932
A díjugratók csapatversenyében biztos volt az amerikaiak érme. Meg a svédeké és a mexikóiaké is, hiszen mindössze ez a három válogatott nevezett a Nemzetek Nagydíjára. Csakhogy az élet – és még inkább a szabályrendszer – közbeszólt. A csapatversenyben ugyanis az értékelhető teljesítmény feltétele az, hogy három lovas célba érkezzen, erre viszont egyik nemzet sportolói sem voltak képesek. Így mind a három csapatot kizárták, még az ünnepélyes eredményhirdetés is elmaradt. Furán nézett volna ki egy üres dobogó…
