Szombaton ünnepelte 27. születésnapját minden idők messze legeredményesebb olimpikonja, de az ünnep melóval telt: az Egyesült Államok olimpia válogatóján kellett vízbe szállnia. És bebizonyította, hogy tudása semmit sem kopott, akárcsak Athénban és Pekingben, most is nyolc számban (öt egyéni és a három váltó) vívta ki az indulás jogát, de bejelentette, bár címvédő, Londonban a 200 gyorsot nem vállalja.
Sokáig emlékezetes lesz Super Michael feledhetetlen pekingi teljesítménye, hiszen a 100 pillangó és a 4x100 gyors (itt is nyert persze) kivételével fölényes győzelmeket aratott, s ezzel megjavította honfi- és sporttársa Mark Spitz 1972-es csúcsát, aki hétből hetet nyert – igaz, mindegyiket világ-csúccsal.
– Utoljára láttak a hazámban úszni, még egy hónapig maradok élsportoló, utána jön a búcsú – nyilatkozta az omahai kvalifikáció után szemmel láthatóan elérzékenyülve Phelps.
– Ezen a héten kiderült, hogy még mindig képes vagyok egy maratoni programot is magas szinten teljesíteni, ráadásul London előtt még majd rá is pihenhetek, mielőtt a medencébe kellene ugranom – „fenyegette meg” ellenfeleit. Talán ma már kevesen emlékeznek arra, hogy az amerikai már a 2000-es olimpián is ott volt, mondjuk akkori ötödik helye 200 pillangón még nem rengette meg a világot. Persze a szakemberek már sejtették, aki 15 évesen ilyen szinten úszik, abból nagy bajnok lesz.
Hogy mekkora, erről beszéljenek a számok! Phelps az utóbbi két olimpián 14 aranyat nyert, ezzel toronymagasan első, és ha nagyjából hozza a papírformát, Londonban akár a 20. aranyát is megszerezheti, s ez alighanem örök időknek szóló csúcs lenne. Egyetlen tabellán nem vezet még: neki 16 olimpia érme van, a szovjet tornásznak, Larisza Latinyinának 18, az azonban biztos, hogy Michael Londonban kettőnél többször állhat majd fel
a dobogóra. (Emellett huszonegyszeres világbajnok, de ezt a számot már nem fogja gyarapítani.)
A 194 centis, 50-es cipőt viselő óriás viszonylag keveset szerepel a magánéletével a lapokban, egyszer ugyan rajtakapták marihuánaszíváson – ezért utóbb nyilvánosan elnézést kért – s hírbe hozták kolléganőivel is, de ha egyáltalán igaz volt a Stephanie Rice-szal vagy Amanda Bearddel folytatott viszonya, ezek akkor is rövid életűnek bizonyultak.
– Megnyugtatok mindenkit, semmi gond nincs a szerelmi életemmel, viszont csak akkor fogok úszónővel járni, ha már minden kötél szakad – utalt szerintünk arra, hogy a szerelem minden elméletet felülír. Sokan azzal vádolják a Földönkívülit (így becézik Peking óta), hogy ilyen eredményeket nem lehet dopping nélkül elérni. Nos, erre Phelps védelmében cinikusan két dolgot mondunk: egyfelől az doppingol csak, aki már lebukott, másfelől meg a vetélytársaiért sem tennénk tűzbe a kezünket.
Egyszer volt 1904
Az atlétikai versenyek legtrükkösebbje cím a 200-on győztes Archie Hahnt illette. Ismerve a szabályt, hogy a kiugrást mivel büntetik, a dörzsölt amerikai az első rajtnál „beijesztett”, mire a többiek nekiiramodtak. A futamot visszalőtték, a vetélytársakat pedig egy yarddal hátrébb állították. Az újraindított versenyen aztán Hahn teljesítette a leggyorsabban a 200 métert – legalábbis gyorsabban, mint a riválisok a majdnem 201-et – így olimpiai bajnok lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.