Amíg a lelátókon helyet foglaló mintegy hatvanezres nézősereg élvezte a több száz fős nemzetközi tánccsoport produkcióját, addig a stadion körül a magáról az utóbbi időben – érdemtelenül – egyre többet hallató ukrán Femen aktivistái poroltókkal akcióztak, ismét félmeztelenül.
A megnyitónak különleges magyar vonatkozása is volt, hiszen György Ádám zongoraművész is fellépett, aki Chopin Vihar-etűdjét játszotta el. Alighanem még soha sem lépett fel ilyen hallgatóság előtt...
A másik magyar vonatkozású szereplő pedig Karmatronic olasz származású, Budapesten élő lemezlovas és producer volt, aki a Györggyel közösen szerzett Világjáték című számot mutatta be.
A nem egészen negyedórás elôadásért Marco Balich, a 2006-os torinói téli olimpia megnyitójának és záróünnepségének rendezője felelt, aki elárulta, hogy nem a szereplők mozgatása volt a legnehezebb feladat, sokkal inkább az, hogy a lengyel–görög meccs előtt ne sértsék meg a letakart, kitűnő minőségű gyepet a játéktéren.
Veszteséges lesz az Eb
Átlagosan húsz százalékkal emelik áraikat az Európa-bajnokság idején az ukrán és a lengyel éttermek és sörözők. A helyi vezetők azzal védekeznek, hogy ez minden nagy futballtornán így van. A 2006-os németországi vb-n ennél sokkal nagyobb mértékű áremelések voltak, igaz, a hotelárak tekintetében az ukránok és a lengyelek sem „szégyenkezhetnek”, öt-nyolcszoros árakat kértek a focirajongóktól. A vendégek létszámán ez is meg is látszik, a világ legdrágább futball Eb-je minden bizonnyal ráfizetéses lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.