Nasri-bomba sokkolta Angliát

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 11. 22:00
Franciaország–Anglia 1-1 (1-1) A várakozásnak megfelelően visszafogottan teljesített az angol válogatott, helyzetet is alig tudott kidolgozni a franciák ellen. A gallok végig irányították a meccset, de kiismerhető játékuk miatt csak döntetlent értek el.
(turcsik)

 

Elmaradt az angol szurkolók áradata, körülbelül ötezeren utaztak csak Ukrajnába, így a korábban már sokszor megcsodált fergeteges hangulatot ezúttal nem tudták megteremteni a szigetországiak a donyecki Donbass Arénában. Pedig az angol válogatott futballistáira ráfért volna a mindent elsöprő buzdítás, mert a rengeteg sérülés, és Wayne Rooney eltiltása miatt igencsak szárnyaszegett csapat benyomását keltették a D csoport nyitómeccsén a jobb erőkből álló franciák ellen.

A Kékek a várakozásoknak megfelelően az első félidő nagy részében irányították a mérkőzést, míg a Roy Hodgson együttese Chelsea-mintára kettős védőfalat húzott fel a saját kapuja előtt. Fergeteges francia támadások azért nem futottak a pályán, a 30 fokos meleg miatt sokszor csak szédelegtek a futballisták, ráadásul a francia próbálkozásokban sokáig fantázia sem volt, ezért az angolok könnyedén állták a sarat.

A majdhogynem unalomba fulladó meccset Steven Gerrard szabadrúgása után az előrehúzódó Joleon Lescott fejesgólja törte meg. A gallok ekkor egy fokozattal feljebb kapcsoltak (volt hová), és amikor Samir Nasri rájött, hogy a védőfal előtti körbeadogatás nem vezet eredményre, egy 18 méteres lökettel mattolta a kissé későn eszmélő Joe Hartot. A szünet után sem rágtuk tövig a körmünket. Egy-egy ígéretes lövést jegyezhettünk fel Karim Benzemától és Yohan Cabaye-tól, de gól már nem született.  Csalódás volt a rangadó, az angolok játéka egyelőre arra utal, hogy csak nyűg nekik ez az Eb. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.