Kanálisban találtak az ír drukker holttestére

James Nolan
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 21. 00:15
Holttestet találtak a hatóságok a bydgoszczi kanálisban. A beazonosításra váró áldozat minden bizonnyal az az ír fociszurkoló, aki még vasárnap tűnt el. Egyelőre semmi sem utal idegenkezűségre.
(turcsik)

A lengyel Bydgoszcz városának kanálisában ma találtak rá egy arccal lefelé néző vízihullára. Mivel egyelőre semmi nem utal gyilkosságra, még nem azonosították be holttestet, de az valószínűleg a 21 éves ír James Nolané, aki vasárnap hajnalban tűnt el.

A fiatal férfi az Európa-bajnokságra barátaival, egy bérelt lakókocsival utazott el, ebben is lakott, illetve egy külvárosi hotelben is bérelt egy szobát. A srácot utoljára helyi kocsmákban látták, ahol tévén követte a torna eseményeit.

A lengyel hatóságok négy magas beosztású ír nyomozóval karöltve egyelőre vizsgálják, hogy történhetett-e idegenkezűség. Az egyetlen nyom, amin elindulhatnak egy vasárnap hajnali kettőkor készült, feldátumozott fotó, amit egyik barátja készített Nolanről.

Az átivott estéből a fiú haverjainak ezen kívül csak homályos emlékei vannak. A srácok az ír médiának azt mondták, hogy egy piactéri pubban kisebb nézeteltérésbe keveredtek valakivel, de Nolan közvetve nem vett részt a vitában, később pedig mindenki a maga útján távozott.

Az utolsó fotó óta a telefonján nem lehetett elérni Nolant, a barátok vasárnap mindenütt keresték, de az eltűnése után csak 15 órával riasztották a rendőröket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.