Döntetlennel kezdődött az Eb

Lengyelország-Görögország
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 08. 22:01
Hiába szerzett gyors vezetést a lengyel válogatott a nyitómecscen, hiába játszott jó darabig emberelőnyben, az 1-0-ás előnyt és az emberhátrányt is kiegyenlítette a görög csapat
jk

Nem éppen hétköznapi mérkőzéssel indult a közös lengyel-ukrán rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.

A varsói Nemzeti Stadionban játszott lengyel-görög találkozó ugyanis nem a korábban megszokott nyitómeccsek forgatókönyve szerint alakult. Egyrészt azért, mert az első félidőben szinte egykapuztak a házigazdák és gyorsan 1-0-ás vezetéshez jutottak, míg a görögök szinte szájtátva figyelték az ellenfél száguldozását.

Másrészt pedig nyitómeccsen még soha nem állítottak ki két játékost. Az első félidőben alárendelt szerepet játszó görögök azonban a szünet előtti percekben egy vitatott buktatás, és azért járó második sárga lap után megfogyatkoztak.

Robert Lewandowskiék már-már ünnepelni kezdték a győzelmet, de a második félidő tartogatott még néhány meglepetést. Például az egyenlítést, mert az 51. percben Szalpingidisz a megzavarodott hazai védelem mellett 1-1-re alakította a meccset.

Az igazi csavart és a játéák képének teljes megváltozását az jelentette, hogy a 69. percben Szczesny kapus felvágta az egyenlítő gól szerzőjét, amiért természetesen kiállították, és 11-est lőhetett a veterán Karagunisz.

A cserepadról érkező Tyton azonban megfogta a pocsékul lőtt büntetőt, és maradt az 1-1. S ez az állás már nem is változott a lefújásig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.