Török Béla ügyében a szövetség is hunyó?

doppingbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 15. 11:15
Köztudott, Török Béla olimpiai kerettag vízilabdázó vízhajtóval bukott meg. A felelősségben azonban a szövetségnek is osztoznia kell. És mi a garancia, hogy Londonban nem fordul elő hasonló?
Sz. T.

 

A szegedi pólóst egy bajnoki meccs után vizsgálták meg, s kiderült, hogy a doppinglistán szereplő vízhajtót tartalmazza az általa szedett a Tritace HCT nevű gyógyszer. Török pénteken kommünikében magyarázta a bizonyítványt, és sorait úgy zárta, hogy az ügyben többet nem nyilatkozik. A Borssal azért kivételt tett.

– Én hibáztam a legnagyobbat, ellenőriznem kellett volna, hogy amit szedek, engedélyezett-e – gyakorolt önkritikát. – Azt gondoltam, hogy ha a szakorvos és a klubom orvosa is jóváhagyta, akkor nem lehet belőle baj. Annyira megbíztam bennük, hogy a válogatott orvosának feleslegesnek tartottam szólni, de ez nem is kötelező.

Török szavait igazolja, hogy dr. Gábor Antal, a válogatott orvosa azt mondta, nem tud róla, hogy a játékos bármit szedne, így nem is figyelmeztethette, és Kemény Dénes szövetségi kapitány is kiállt játékosa mellett, figyelmetlenségnek nevezve a történteket.

– Én úgy tudom, kötelessége lett volna neki a válogatottnál is bejelentenie, mit szed – mondta Martin György, a vízilabda- szövetség elnöke, aki arra a kérdésre, hogy akkor Török még fegyelmi vétséget is elkövetett- e, azt monda: – Ne menjünk a dolgok elébe, az ügy kivizsgálása még meg sem kezdődött.

Akár véletlen hiba, akár az előírások megszegése, mi a garancia arra, hogy – akár más sportágban is – hasonló eset Londonban nem fordul elő?

– Okulva a korábbi rossz tapasztalatokból, most csak azok mehetnek el a versenyekre, akik idén legalább három ellenőrzésen átestek, és meghallgatják a kötelező felvilágosító előadást, amelyen nemcsak tiltott szerekről esik szó, de az olimpián előforduló speciális mintavételi eljárás szabályairól is – magyarázta Molnár Zoltán, a MOB főtitkára. – Ráadásul mindenkinek alá kell írnia egy nyilatkozatot, hogy nem doppingolt, betartja a szabályokat, és ezért anyagi és erkölcsi felelősséget vállal. Ezt a dokumentumot ellenjegyeznie kell az illető sportoló orvosának, edzőjének és sportága vezetőjének is.

Tiszeker Ágnestől, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjétől megtudtuk, hogy Törököt tavaly május óta nem ellenőrizték, akkori vizsgálata negatív volt.

– Ijesztő, hogy hetvenvalahány nappal az olimpia előtt előfordulhat, hogy valaki nem tudja, tiltott szert szed. Az olimpián sem fog senkit érdekelni, hogy véletlenül doppingolt- e valaki, a pozitív eredmény az pozitív eredmény.

Ehhez azért egyetlen kiegészítés: ha Londonban bármely pólósunk megbukna – és esete egyedi maradna – csak ő maga kapna büntetést, a csapatot nem sújtaná semmilyen szankció.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.