Sport

Katalin cárnő afrikai harcsával erősít a triplázásra

2008. július 13. vasárnap 18:00

Téved, aki azt hiszi, női kajakosaink a végső formaélesítés napjait élik. Szolnokon napi négy utóalapozó edzéssel – súlyemelés, 6 kilométeres futás – készülnek. Persze azért vízre is szállnak. A 2000 m-es felmérőkön a kilencperces korábbi idejüket fél perccel megjavították. Sári Nándor, a három számban induló négy magyar hölgy válogatottbeli edzője szerint százszázalékos lesz a mérleg.

Bors-tipp

Esély az aranyéremre
Egyéni: Kovács Katalin 85 %
Páros: Kovács, Janics 80 %
Négyes: Kovács, Kozák, Szabó, Janics 75 %

Múltidéző
Kőbán, Janics – és most Kovács?

A női kajak 1948-ban került fel az ötkarikás műsorra, korábban egyéniben és párosban 1000 m-en is versengtek a hölgyek. 1984 óta egyéniben, párosban, négyesben kizárólag az 500-on teszik ez. Vidulva említjük, az eddigi hat egyéni 500-as aranyérem közül kettőt a magyarok (Kőbán Rita 1996-ban, Janics 2004-ben) vittek el. E távokon összességében 1984 óta 7 ország jutott bajnoki címhez: Németország (6) után Magyarország (4), Svédország (3), az NDK (2), Bulgária, Olaszország és Románia (1-1) következik a sorban.
Magyar női érmek 1948 óta (ide értve az 1000 m-es távokat is):
egyéni: 2, 1, 2
páros: 1, 3, 3
négyes: 1, 3, 0







Viseltes a titkos kabalatárgy










Szabó Sándor

További cikkek

Botrány

Óriási fordulat: Nem Szilágyi Gerda írta a botrányos sorokat

Búcsú

Döntöttek, ide temetik Csollány Szilvesztert

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

metropol.hu

Friss kutatás! Jóval tovább fertőzhet az omikron, mint azt eddig hittük

origo.hu

Mozikban Mel Gibson és Sean Penn régóta várt filmje - videó

magyarnemzet.hu

Rákay Philip: A liberálisoknak is jobb vigyázni az ilyennel!

boon.hu

Hajléktalanná vált a két miskolci mentős (videóval)

nemzetisport.hu

MLSZ: Csányi Sándor nagyobb együttműködést vár a szurkolóktól

origo.hu

Az arany éve volt a tavalyi Kínában

nemzetisport.hu

MU: C. Ronaldo nem volt elégedett, letiltotta a Transfermarktot

life.hu

Váratlan fordulat! Mégsem Szilágyi Gerda írta a megdöbbentő sorokat?

nemzetisport.hu

Férfi kézi: hat játékost igazolhat a Tatabánya, Székely hazatérhet – sajtóhír

origo.hu

Élő internetes pornóban szerepel az RTL Klub egykori sztárja - képek