99. oldal - Betegség



Tapintsd ki a bajt!

Tapintsd ki a bajt!

Havonta egyszer 3, évente 36 perc. Egy kicsivel több, mint fél óra évente, de akár az életünk is múlhat rajta. Az időben felfedezett mellrák az esetek jelentős részében gyógyítható, amiért mi magunk is nagyon sokat tehetünk.
A tudatos betegeknek jobbak az esélyei

A tudatos betegeknek jobbak az esélyei

Több mint háromszáz daganatos beteg és hozzátartozó érkezett Budapestre a Daganatos Betegek Napjára, ahol kutatók, orvosok, segítő szakemberek előadásai, tematikus foglalkozások segítették az egészségügy útvesztőiben való eligazodást. A betegtájékoztató napot a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság X. Jubileumi Kongresszusához kapcsolódva szervezték meg.
4 életmód-tipp a korral járó hallásromlás mérséklésére

4 életmód-tipp a korral járó hallásromlás mérséklésére

Sajnos, nem várhatjuk, hogy időskorunkban ugyanolyan jól halljunk, mint huszonévesen, hiszen a korral járó hallásromlásban a génjeinknek is szerepe van. Ám ma már tudjuk, hogy életmódunkkal bizonyos mértékben befolyásolni tudjuk a halláscsökkenés folyamatát. Táplálkozási szokásaink, káros szenvedélyeink, és a zajnak való kitettség életünk során mind hatással lehetnek arra, hogy időskorunkra mennyire fog megromlani a hallásunk.
A dohányosok fele 14 évvel korábban hal meg

A dohányosok fele 14 évvel korábban hal meg

A dohányosok körében magasabb a betegségben töltött életévek száma. Számos daganatos megbetegedés, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegség kialakulása köthető a dohányzáshoz.
Pajzsmirigy-alulműködés diagnosztikája: figyelni kell a változásokra!

Pajzsmirigy-alulműködés diagnosztikája: figyelni kell a változásokra!

Pajzsmirigy-alulműködésre (hipotireózis, a teljes lakosság több mint 4 százalékát érinti) az agyalapi mirigy által termelt TSH emelkedett szintje, illetve a pajzsmirigy hormonok, az fT3 (trijód-thyronin) és fT4 (thyroxin) alacsony szintje utal. Jellemző tünet ilyenkor egyebek mellett a testsúlynövekedés, fáradékonyság, székrekedés, száraz bőr, túlzott fázósság.
Saját zsírunkat használják fel gyógyításra

Saját zsírunkat használják fel gyógyításra

Az őssejt terápia évtizedes múltra tekint vissza, eddig azonban elsősorban csontvelőből, vagy köldökzsinórvérből nyerték ki az értékes alkotóelemet. Néhány éve azonban felfedezték, hogy a testzsír is alkalmas a gyógyításra. Idehaza csupán néhány szakorvos használja ez a módszert mozgásszervi betegségek kezelésére, amellyel akár a protézis beültetések időpontját is későbbre lehet tolni.
5 hasznos tipp a téli megfázások ellen

5 hasznos tipp a téli megfázások ellen

Orrfolyás, torokfájás, tüsszögés – ha beköszönt a tél, megjelenik az életünkben a megfázás, az influenza is. Minden télen sok százezer ember betegszik meg hosszabb-rövidebb időre. Hogyan tehetünk a legtöbbet egészségünk megőrzéséért, immunrendszerünk védelméért? Az Anna Egészségpont orvosa 5 hasznos tanácsot gyűjtött össze.
Mozgással a fájdalom ellen

Mozgással a fájdalom ellen

Több, mint 46.000 órát mozogtak a magyar idősek a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás kihívásának keretében. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének programja a tervek szerint jövőre megnyílik a magánemberek és a NYOSZ-on kívüli szervezetek számára is, hogy a mozgás örömét minél szélesebb körben élvezhessék az érdeklődők.
Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben és a gyümölcsökben

Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben és a gyümölcsökben

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, egy friss országos kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.
Videó - A HIV-fertőzés jól kezelhető, ha időben kiderül

Videó - A HIV-fertőzés jól kezelhető, ha időben kiderül

Dr. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, 300 fővel növekedett a HIV fertőzöttek száma az utóbbi években hazánkban, ennek ellenére Magyarország alacsonyan fertőzött országnak számít. A kezdeti, egyértelműen halálos megbetegedés mára már jól kezelhetővé vált, akkor, ha a HIV-fertőzés időben kiderül.
A szoláriumozás segít a téli depresszión

A szoláriumozás segít a téli depresszión

Bár nyárutón még kitartanak a vitaminkészleteink, egyre korábban sötétedik, ami melegágya az őszi depresszió kialakulásának. A letargikus hangulatot a gyógyszereken és a pszichoterápián kívül a fényterápiával is lehet kezelni, a szoláriumozás jól bevált módszer az enerváltság megelőzésére is.
Videó - Honnan tudhatod, hogy autoimmun betegséged van?

Videó - Honnan tudhatod, hogy autoimmun betegséged van?

A szervezet képes arra, hogy felismerje a számára veszélyes elemeket, és ezekre megkülönböztetett választ adjon. Autoimmun betegség esetén az történik, hogy az immunrendszer idegennek kezeli a szervezet elemeit, így különböző területeken gyulladásos válasz jön létre.
Viagra az ejakuláció ellen!

Viagra az ejakuláció ellen!

A Journal of Sexual Medicine legutóbbi számában megjelent átfogó tanulmány szerint az erekció miatt használt gyógyszer kedvező hatással van a korai magömlésre is.
Influenza és súlyos esetek – mire számíthatunk idén? – 3. rész

Influenza és súlyos esetek – mire számíthatunk idén? – 3. rész

A 2017-es tél az egyik legrosszabbnak számított az influenza terjedése szempontjából, halálesetek is előfordultak. Ahogyan akkor, most is az idősek és a gyermekek vannak a legnagyobb veszélyben. Mire számíthatunk 2018-2019 telén? Egyáltalán milyen tünetekre készüljünk és milyen kezelések jöhetnek szóba?
Védd magad a melanomától!

Védd magad a melanomától!

Ezért időnként ellenőrizzük anyajegyeinket, vajon észreveszünk-e változást, vagy új képletet. Mivel azonban a melanoma elsősorban egy genetikailag meghatározott betegség, ezért bárhol kialakulhat, ott is, ahol soha nem ért minket napsugárzás. „Melanoma típusú bőrdaganat akárhol, még a végbélben és a szemben is kialakulhat. Statisztikák alapján férfiaknál leginkább a háton, míg nőknél az alsó végtagokon jelenik meg a leggyakrabban. Fejbőrön mind a melanoma, mind a nem melanoma típusú bőrrák előfordulhat és könnyen rejtve maradhat a haj alatt” – figyelmeztet Dr. Horváth Béla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.