A játék első hetében (szeptember 29. – október 3., majd október 6–10. között) minden reggel egy előre nem jelzett pillanatban hangzik el egy „Bochkor-szó”. A szemfüles hallgatók dolga, hogy figyeljék az adást, és összegyűjtsék ezeket a varázsszavakat. A hét végére egy ikonikus, öt szóból álló „Bochkor-mondat” áll össze, amit péntekig kell elküldeni a [email protected] címre. A helyes megfejtők közül sorsolják ki azt az öt szerencsést, akik egyenesen Lovász László személyes látogatására számíthatnak a második játékhéten.
Hétfőtől péntekig minden nap egy-egy kiválasztott hallgatót keres fel Laci, és ha a játékos élő adásban tudja a helyes választ a műsorhoz kapcsolódó kérdésre, akkor övé a nettó 1 millió forintos nyeremény!
A Retro Rádió ikonikus műsorvezetője így csábítja a hallgatókat:
– Ébredjetek velünk jövő héten minden reggel, hallgassátok a Bochkort, mert amit mondok, az most milliókat ér! – ígéri Bochkor Gábor.
És tényleg: az ország egyik legnépszerűbb reggeli műsora ezúttal nemcsak nevetést és jókedvet hoz, hanem szó szerint milliókat érő szavakat.
A születésnapot a műsor természetesen a hallgatókkal együtt ünnepli, és az ajándék sem marad el a BORS támogatásával.
Egy biztos: most mindenki a Bochkor szavaira fog vadászni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.