Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy az Eurostat adatai szerint 2024-ben a magyar minimálbér euróban számolva nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unióban. A hazai legkisebb kereset 18,5 százalékos emelkedése uniós szinten is kiemelkedő, ezzel Magyarország az első helyre került. Vásárlóerő-paritáson számolva a növekedés 11 százalék, ami jelenleg a negyedik legjobb eredménynek számít, bár ez még előzetes becslés, így később módosulhat. Az euróban mért adat ugyanakkor már végleges, ezért ebben az összevetésben Magyarország biztosan az élen áll.– számolt be a hírről a Hirado.hu

A főtanácsadó hangsúlyozta, több uniós országban – Romániában, Észtországban, Spanyolországban és Szlovéniában – idén nem volt minimálbér-emelés, mert befagyasztották a béreket.
Lengyelországban és Belgiumban ugyan volt minimálbéremelés, annak üteme azonban nem érte el a tavalyi infláció szintjét. Magyarországon ezzel szemben a várható 3,2 százalékos pénzromlás mellett a minimálbérek reálértéke 7,6 százalékkal nőhet, ami uniós összevetésben is az élmezőnybe tartozik. Vásárlóerő alapján Magyarország már hat tagállamot előz meg: a minimálbér alacsonyabb Észtországban, Lettországban, Csehországban, Bulgáriában, Szlovákiában és Máltán is.
Szalai Piroska arra is felhívta a figyelmet, hogy idehaza a foglalkoztatottak mindössze mintegy 5 százaléka kap alapbérként minimálbért, így a keresetek alakulását inkább a garantált bérminimum határozza meg, amely az unió középmezőnyében helyezkedik el. Romániában ezzel szemben egyes becslések szerint akár a munkavállalók 40 százaléka is a minimálbérből él. Az Európai Unió öt országában nincs egységes, hivatalos minimálbér, és a szabályozás több ponton eltér a tagállamok között.
Magyarországon az elmúlt 16 évben a minimálbér és a garantált bérminimum is történelmi mértékben nőtt: nominálisan több mint négyszeresére, reálértéken pedig több mint kétszeresére emelkedett.
Jelenleg a minimálbér 120 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 109 százalékkal ér többet, mint 2010-ben.
Szalai Piroska szerint ezt a bérdinamikát fenn kell tartani, ami csak a jelenlegi gazdaságpolitika folytatásával lehetséges, ellenkező esetben a források más irányba áramolnának, miközben Ukrajna már várja a változást – idézve Dmitro Kulebát, a volt ukrán külügyminisztert, aki úgy fogalmazott: „mindenki azért imádkozik, hogy megbukjon a Fidesz”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.