Európa egyre több országa vezetné be újra a sorkötelezettséget. Mi nem akarunk háborút, mi nem fogunk magyarokat küldeni a háborúba – írta egy, a Facebook-oldalán megosztott videójához Rétvári Bence.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a videóban kiemeli, hogy a sorkatonaság hihetetlenül előre tört Észak-Európában, Nyugat-Európában és sok más helyen is. Több országban is, Baltikumtól Horvátországig már jogszabályokat fogadtak el erről.
Azt a skandináv, északi mintát követnék, hogy sorsolással döntenék el a sorkötelezettséget. Valaki bemegy a sorozó irodába és kisorsolják, hogy most tényleg be lesz-e sorozva, vagy sem. Van olyan ország, ahol nők besorolásáról is elfogadnak új jogszabályokat
– mondta Rétvári Bence, majd hozzátette:
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz, fegyvermániás, háborúmániás, aki elmondja, hogy a háborúban óriási gazdasági lehetőségek nyílnak, ilyenkor kell a tőkét megmozgatni, mert ebből nagyon nagy profitra lehet szert tenni.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára végül mások mellett azzal zárta a videót:
Csak akkor tudja Magyarország elkerülni a háborút, ha az emberek kiállnak a kormány mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.