Orbán Viktor a koppenhágai EU-csúcs előtt azt mondta, ketrecharcra számít. Egy kemény megbeszélésen van túl a miniszterelnök, a csúcs után adott interjút.
A csúcstalálkozóról a következőket mondta a miniszterelnök: „Erős és izgalmas csúcs volt, mert az energiakérdések álltak a középpontban. Ismét tisztáznunk kellett stratégiánkat az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, valamint az orosz befagyasztott vagyon jövőjéről is heves vita zajlott. Egy ilyen téma is elég lenne egy napra, nemhogy három”.
A csúcs előtt Budapesten fogadta Angela Merkel korábbi német kancellárt. A találkozóról így nyilatkozott: „A magyar politikai kultúrában az a szokás, hogy aki egyszer kancellár volt, az a magyarok szemében mindig kancellár marad. Angela Merkellel ugyan voltak vitáink, de a magyarok számára ő örökre a német kancellár. Így volt ez Helmut Kohllal is.
A miniszterelnök elárulta, hogy sok témát érintett a korábbi kancellárral: „Mindenféléről beszélgettünk, és mindketten úgy emlékeztünk, hogy mindig mindkettőnknek igaza volt – ezt persze udvarias formában mondtuk egymásnak. Különösen a migráció kérdésében, de az európai gazdaság versenyképességéről is szó esett – tette hozzá a kormányfő.
"Merkel ugyanazokat az aggasztó jeleket látja, mint én” – mondta.
„Ha nem történik sürgős fordulat a versenyképesség terén, és nem csökkentik radikálisan az energiaárakat Európában – amelyeket most mesterségesen tart magasan a bizottság –, akkor az európai gazdaság térdre fog esni.
Ő nem ilyen radikális nyelven fogalmaz, mint mi, magyarok, de ez volt a mondanivalójának lényege: baj van, és sürgősen cselekedni kell – fogalmazott a miniszterelnök.
Megkérdeztük a miniszterelnököt arról is, hogy a magyar EU-elnökség idején elfogadott budapesti versenyképességi paktumról volt-e szó Dániában, amely jelenleg a soros elnök.
„Készültem rá, hogy a németek talán felvetik. Van egy úgynevezett egyszerűsítési csomag, amely több száz felesleges rendelkezést törölne. Mindenki látja, hogy egy európai cég nagyjából annyit költ kutatásra, mint amennyit a bizottság ostoba, bürokratikus előírásainak való megfelelésre. Ez ellen valóságos lázadás van.
Már el is fogadtunk egy több száz rendelkezés törlését tartalmazó csomagot, amely az Európai Parlament előtt van, de az EP szabotálja, és nem tárgyalja.
Több kollégám, több miniszterelnök is szabotázsnak minősítette ezt. A versenyképesség tehát az asztalon van” – fejtette ki.
Arra a kérdésre, hogy Hadházy Ákos egy fotó alapján kémfülhallgatót vélt felfedezni a fülében, Orbán így reagált: „Hadházy bolond, ezt mindenki tudja. A politika és a szórakoztatóipar ma már összecsúszik. Olyan emberek is megélnek a politikában, akik valójában bolondok, de figyelmet keltenek, mint a szórakoztatóipar szereplői.” Hadházy ebbe a kategóriába tartozik:
nem politikus, hanem egy holdkóros figura, aki a szórakoztatóipart űzi, miközben politikusnak mondja magát.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.