Célegyenesben van az időközi választás Józsefvárosban. Miközben Kozma Lajos fideszes képviselőjelölt Budapest tisztaságáért küzd, Ferencz Orsolya országgyűlési képviselő folyamatosan hívja fel a figyelmet a kerületi vezetés mismásolásaira, Pikó András polgármester riogatja és egy sosem megvalósuló bérlakás programmal hitegeti a lakosokat.
Mindeközben egy magát függetlennek valló jelölt, a kerület egyik lakosaként bemutatkozó Oláh József - aki nem mellesleg Pikó Andrással fotózkodik - arról beszélt a Hírnyolcextra információi szerint, hogy Sátly Balázs alpolgármesterrel már megállapodott. Azt híreszteli, hogy különböző önkormányzati pozíciókat ígértek neki az indulásért cserébe, amelyekhez nagy reményeket fűz. Legutóbbi kampányfogása is édekes volt, egy videóban ugyanis azt mondta, lakásokat osztogatna a barátainak, ismerőseinek.
Ha azonban megpróbáljuk komolyan venni az álfüggetlen jelöltet, akkor bizony felmerülhet a választási csalás gyanúja is. Hiszen a hírek szerint, Sátly Balázs olyanokat ígérgetett Oláh Józsefnek, hogy a választást követően megteszik az alakuló polgárőrség vezetőjének, amitől Oláh pénzt remél. Oláh többször kérkedett azzal, hogy ő bizony nagyhatalmú ember lesz a kerületben. A polgárőrségen túl, azt ígérték neki, hogy ő felel majd a rendezvényekért is. Azt híreszteli, hogy ha ő nem ír alá és nem pecsétel, akkor senkinek nem lesz se rendezvénye, se koncertje, se fellépése a kerületben, de még csak egy sátrat sem tehet ki senki az ő jóváhagyása nélkül.
A polgármesterrel való összejátszásra más is utal. Oláh elmondása szerint 1,5 millió forintot kapott az egyik önkormányzati cégtől, ebből félmilliót a kampányába forgatott be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.