A TV2 A mi történetünk című új doku-realityjében két újabb szereplőt ismerhettünk meg. Ők nem mások, mint Kolozsi Ádám és Eszter, egy fiatal szerelmespár, akik jelenleg ugyan a fiú édesanyjával élnek, de hamarosan összeházasodnak és a házvásárlásba is belevágnak. Az ifjú jegyesek a műsorban a kapcsolatuk titkáról, na meg a azokról a nehézségekről meséltek, amin a legtöbb hozzájuk hasonló pár keresztül megy, ha közös életet akar kezdeni.

Kolozsi Ádám édesanyja nagyon sokat segít a fiataloknak, de a fiú úgy érzi, itt az ideje kirepülni a fészekből.
„Édesanyám nagyon gondoskodó, én vagyok a legkisebb gyerek és engem mindig túlféltett, de ahogy idősödöm, végre elfogadta, hogy egyszer én is el fogok költözni otthonról. Jelenleg Putnokon élünk édesanyámmal, és örülök neki, hogy eddig vele lehettünk és támogatott minket mindenben, de most minden lehetőségünk megvan arra, hogy egy új otthont tudjunk találni” – vallotta be Ádám.
Az az igazság, hogy amikor én fiatal voltam, ilyen lehetőségek nem voltak. Albérletben kezdték a fiatalok, és nem voltak ilyen kedvező hitelek, amiket felvehettek volna, hogy ilyen fiatalon saját kertes házról álmodjanak. Úgyhogy ez egy nagyon nagy lehetőség, amit ki is kell használni
– mondta az édesanya, aki teljesen egyetért a költözéssel.

Persze sokaknak furcsa lehet, hogy Eszter és Ádám ilyen rövid időn belül házasságra és közös ingatlan vásárlásra adja a fejét, de ők úgy érzik, nincs miért várniuk, megtalálták az igazit.
Másfél éve vagyunk együtt a kedvesemmel, és mondhatjuk, hogy mindkettőnknek szerelem volt első látásra, mert nagyon sok közös érték köt minket össze. Nagyon komoly a kapcsolatunk, és nem is tudom elképzelni nélküle az életem
– jelentette ki a vőlegény.
„Gyakran nem egyszerű, hogy mindenre tudjak időt szakítani, de nagyon hálás vagyok azért Eszternek, hogy mindenben támogat. Minden egyes olyan dolog, ami nekem fontos, az neki is fontos” – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.