Tápai Szabina január harmincadikán töltötte be a negyvenedik életévét, amit nagy társaságban ünnepelt férjével, Kucsera Gáborral és három gyermekükkel. A sztáranyuka elmondása szerint pontosan ilyen buliról álmodott. Szabina a Borsnak elmesélte, hogy szerencsére minden célját sikerült elérnie, amiket még húszévesen tűzött ki maga elé.

Már 39 évesen is azt mondtam mindenkinek, hogy 40 vagyok. Sokan szokták mondani, hogy a 40 az új 20, és én is így érzem magam. Egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy lélektani határ lenne az életemben, inkább úgy fogom fel, hogy itt az ideje új célokat kitűzni
– mondta lapunknak a korábbi élsportoló.
Bár még csak pár napja ünnepelte a kerek évfordulót Szabina, ennek ellenére már most tervezi a következő célokat.
Szerencsésnek gondolom magam, hogy minden célt sikerült elérnem, amiket még húszévesen megterveztem. Természetesen akkor még nem ismertem Gábort, de így még túl is teljesítettem a saját elvárásaimat. Alapvetően két gyerek volt a cél, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, és remélem a mostani céljaimat is így leszek képes teljesíteni
- mesélte a családanya, aki jövőbeli terveit egyelőre szeretné magának és családjának megtartani.

Álmaim buliját sikerült leszerveznem és tényleg nagyon jól éreztem magam. Nem nyúlt hosszúra az ünneplés, mivel nyilván a gyerekek is ott voltak a zsúron, de így is nagyon élveztük az egész estét
– számolt be a születésnapi buliról a sztáranyuka.
Kucsera Gábor pedig egy nagy meglepetést is tartogatott a családnak.
Egész héten Erdélyben kirándulgatunk, ami Gábornak volt az ötlete. A buli utáni nap egyből kiindultunk és pénteken érkezünk csak haza. Ez az utazás is ugyanolyan tökéletes, mint a szülinapozás volt
- árulta el Tápai Szabina.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.