Mint arról korábban beszámoltunk, Kontra György szerelmi bánata miatt vonat elé vetette magát. Öngyilkosságának szándékáról édesanyja számolt be, aki most újabb szívfacsaró részleteket árult el. Az M1 volt híradósának anyja, Erzsike ugyanis bevallotta, fia az utolsó óráit nála töltötte és soha nem gondolta volna, hogy többé nem látja a fiát. Mi több, úgy véli, tőle indult a sínekre György.

Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. De nem sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára. Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre. Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét
- közölte Erzsike, aki biztos benne, hogy fia magától hagyta ott a televíziót. De azt is elárulta, hogy habár György és Nóra szakítottak, annak okát sosem tudta meg.
Ma sem tudom elhinni, hogy a fiam nincs többé. Állandóan körülötte járnak a gondolataim. Gyuri és Nóra kapcsolata három és fél évig tartott. Amikor a fiam bemutatta nekem őt, nem gondoltam, hogy tragédia lesz a vége. Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt ez. Az utolsó estén is beszélgettünk Gyurival a szakításról. Panaszkodott, hogy nagyon megviseli. Nóra még nem jelentkezett a tragédia óta. Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell
- jelentette ki a gyászoló anya, hozzátéve, a hatóságok sem őt, sem a lányát nem keresték fel fia holttestének azonosításáért.
Kontra György temetésére Kiskunfélegyházán, katolikus szertartás keretein belül kerül sor.
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.