Imádkoznak a rajongók a kórházba került előadóért. A 78 éves Fenyő Miklós súlyos tüdőgyulladást kapott, az ő korában ez már nem játék. Dévényi Tibor bízik benne, hogy barátja meggyógyul és felerősödve, újult erővel mehet majd haza.

Az ország Tibi bácsija és az énekes ikon hosszú évekig egy házban laktak, nagyon jó barátok lettek. A Retro Rádió sztárja mai napig jó szívvel emlékezik vissza arra az időszakra, amikor naponta összefutott Fenyő Miklóssal.
„Sokak szerint Miki egy visszahúzódó jellem, ami igaz is, keveseket enged magához közel. De akit megszeret, azért mindent megtesz” – kezdte a Borsnak Dévényi Tibi bácsi, aki tavaly 78 éves lett.
A mi barátságunk is annak köszönhető, hogy sokáig egy házban laktunk, mert gyakran összefutottunk, mindig megbeszéltük az élet nagy dolgait, meg akartuk váltani a világot, azért így visszagondolva, a magunkét meg is váltottuk, gondolok itt a szakmai sikereinkre. Elképesztő a tudat, hogy együtt kezdtük a pályánkat és még mind a ketten dolgozunk, pedig nem ma kezdtük.
Lesújtotta a hír a Három kívánság műsorvezetőjét, hogy Fenyő Miklós kórházba került, állapota súlyos. A Retro Rádió népszerű műsorvezetője lapunkon keresztül üzent barátjának, akiről korábban Szandi is megszólalt.
„Sajnos ez a korosztály már csak ilyen, mindenkinek van már valami nyavalyája és egy kis meghűlésből is nagy baj lehet. A tüdőgyulladás nem játék sajnos, de biztos vagyok benne, hogy az orvosok mindent megtesznek a barátomért, rengeteget gondolok rá és bízom benne, hogy megerősödve hagyhatja el majd a kórházat!”
Generációk nőttek fel a Csókkirály, a Hotel Menthol, a Limbó hintó, a Várni rád, a Csavard fel a szőnyeget slágereken az elmúlt évtizedekben, mindenki sajnálta, amikor feloszlott a zenekar. De Fenyő Miklósék visszatértek, hosszú évtizedek után tavaly a Hungária együttes dupla teltházas koncerttel örvendeztette meg a rajongókat és remélik, idén újra színpadra állnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.