Fenyő Miklós tavaly december végén az Erkel Színházban koncertezett, telt ház előtt, idén viszont kórházba került tüdőgyulladással. Volt olyan kollégája, aki szerint már karácsony körül lappangott benne valamilyen betegség, de olyan zenész is akadt, aki próbált vele egy órát, majd ott volt a színpadon a közel háromórás koncerten, és semmi jelét nem látta annak, hogy baja lenne: nem pihent, nem ült le, nem köhögött.

2024 végén le kellett mondania a szívének nagyon kedves eseményt, akkor egy videóban jelezte, hogy a történtek miatt az élete legszomorúbb karácsonya. „Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez a nap egyszer eljön, kiröhögöm... amilyen szemtelen vagyok. Pályám 56 éve alatt csakis örömet akartam szerezni nektek, minden évben sikerült is. Valahogy sikerült.”
Mindenki tudja, vagy ha akarja, tudhatja, még soha életemben egyetlen fellépésemet sem mondtam le.
„Ezúttal azonban hiába készültem, hiába izgultam, hiába igyekeztem, hiába tettem meg mindent azért, hogy megvalósuljon, amire vártatok, és persze amire én is vártam. Az összes próbálkozásom kudarcba fulladt, valahogy, valamiért mégsem jött össze. Valami közbeszólt. Ki tudja, mi?” – mondta a zenész.
Akkor úgy kezdődtek a problémák, hogy berekedt. Egy hónapig várt, hogy a baj magától elmúljon, utána orvoshoz fordult, három különböző gégész is megvizsgálta, és mindhárman ugyanarra jutottak: olyan elváltozást találtak a hangszálain, ami egy felső légúti fertőzés okozta gyulladás következtében alakult ki. Az akkor telt házas koncert elmaradt, tavasszal bepótolták.
Elképzelhető, hogy tavaly decemberben is lappangott benne valami, de nem akarta lefújni megint a Fenyőünnepet.
Annyit tudok, hogy benn van tüdőgyulladással. Tartjuk a kapcsolatot Dollyval, Robival, alig várjuk, hogy mondja a család, mehetünk be látogatni. Csak annyit tudok, amennyit a család enged, mi ugrásra készen vagyunk, hogy menjünk be hozzá. Amit én csak sejtek, hogy influenzás volt a Fenyőünnep előtt, az Erkel Színházban volt koncertje. Azt szerintem nem pihente ki, ezért lehetett tüdőgyulladása
– mesélte Novai Gábor, a Hungária basszusgitárosa, Fenyő zenésztársa, aki olyan slágereket írt vele közösen, mint az Isztambul, a Limbó-hintó, a Hotel Menthol, a Casino Twist vagy a Multimilliomos jazzdobos.

Ennek némiképp ellentmond, amit Fehér Tamás, a Candymen duó zenésze tapasztalt, amikor fellépett és próbált Fenyővel. „A próbán egy helyiségben voltunk, ez több mint egy óra volt, nem láttam rajta, hogy beteg lenne. Mondták, hogy nincs annyira jól, fújja az orrát, meg néha köhög, de ennyit tudtam róla” – mesélte a Tények Plusznak.
Én nem láttam rajta azt, hogy ne lett volna jól. A szokásos lendületet láttam, pedig 78 éves. Ebben a korban már nem szoktak így mozogni az emberek. Tette a dolgát, az energiái nem voltak alacsonyabban, mint bármikor... nem tűnt fel, hogy beteg, nem volt levert, nem ült le. Nagyon hosszú, zseniális, közel háromórás előadás volt
– mesélte a zenész.
A TV2 riportjában Zsoldos Gábor Dedy elmondta, hogy Fenyő, aki nemrég még hosszú turnéra ment, egy igen szívós, erős ember, Mick Jaggerhez hasonlította. „Elég szokatlan helyzet, hogy megbetegedett. A rock and roll viszont fiatalon tart, és aki tervez, az fiatal marad a lelkében” – tette hozzá. A Hungária volt dobosa évtizedeken át dolgozott vele, és úgy emlékszik, hogy egyetlen egy koncertet sem kellett lemondani Fenyő betegsége miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.