Tuvic Aleksandra Kőgazdag Szandiként vált ismertté, azóta azonban élete egyik legnagyobb fordulópontjához érkezett, ugyanis édesanya lett, és most először beszélt nyíltan arról, hogyan élte meg a szülést követő nehézségeket.

A szülés utáni depresszió sok nőben komoly félelmet kelt már a várandósság alatt is. Aleksandra sem volt kivétel, hiszen korábban voltak olyan életszakaszai, amikor lelkileg nehezebben működött.
Szerencsére a depresszió engem elkerült, bár rettegtem, hogy meg kell élnem. Nekem olyan, mintha mindig is anyuka lettem volna
– fogalmazott Kőgazdag Szandi.
Elmondta, hogy pontosan ezek a korábbi tapasztalatok miatt tartott attól, hogyan fogja kezelni a szülés utáni hónapokat.
Voltak időszakok az életemben, amikor szomorkásabb voltam, ezért féltem, hogy lesz a szülés után, és hogy fogom ezt az egész időszakot kezelni. De első pillanattól fogva beletaláltam az anyaszerepbe
– mesélte a Borsnak.
A szülés utáni depresszió nem egyszerű hangulatingadozás, hanem egy olyan lelkiállapot, amely tartós lehangoltsággal, szorongással és kötődési nehézségekkel járhat. Aleksandra szerint sok kismamát kifejezetten megrémítenek azok a történetek, amelyek erről az időszakról keringenek, és ő is rengeteget hallott ilyet a környezetében.
Az a sok rémség, amivel riogatják az embereket, borzasztó, de szerencsére engem elkerült. A kötődés az első pillanattól megvolt a babámmal, szerelem volt első látásra
– mondta.

Abban is szerencsésnek érzi magát, hogy a kisbabája kiegyensúlyozott, ami rengeteget segített neki lelkileg.
Elképesztő szerencsém van, mert nagyon jó kisbabám van. Nagyon jól alszik, nagyon keveset sír, ráadásul maximálisan megtaláltuk az összhangot, ez nagy segítség volt nekem
– magyarázta. Közben tisztában van vele, hogy ez nem mindenkinek ilyen könnyű. „Olvasom az anyukáknál, hogy mennyire nehéz sok babával, vagy éppen nehezen kötődnek a gyermekhez. Biztos, hogy nekik nehezebb ez az időszak, de szerencsére engem elkerült” – mesélte a Kőgazdag Fiatalok sztárja.

Aleksandra hangsúlyozta, hogy nem általánosít, és nem szeretné elvitatni mások nehézségeit, egyszerűen a saját tapasztalatáról beszél. Nála a kapcsolat a kisbabájával azonnal kialakult, és ez az érzés azóta sem változott. Úgy érzi, ez az erős érzelmi alap nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lelkileg stabil maradjon.
Arra a kérdésre, mi jelenti számára jelenleg a legnagyobb kihívást, mosolyogva válaszolt. „Szerencsére nincs, reméljük ez így is marad. Egyelőre csak élvezem az anyaságot és megélem minden pillanatát” – zárta gondolatait Aleksandra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.