Szabó Ádám a kisfiáról: "Sosem éreztem ehhez foghatót"

Szabó Ádám
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 05. 08:30
Felfordult a harmonikás élete az utóbbi időben, hiszen megszülett a kisfia, Ádin. Szabó Ádám nem hagyta abba imádott szenvedélyét, az éneklést, azonban nemrégiben elhatározta, hogy jobban ráfekszik, hogy gyarapítsa tudását.

Szabó Ádám és felesége, Szabó Jennifer élete fél éve gyökeresen megváltozott, hiszen nem csak férj és feleségként kell teljesíteniük a mindennapokban, hanem apaként és anyaként is. Emiatt Ádám nagy szenvedélye, a zenélés egy kicsit háttérbe szorult, de igyekszik most ismét ráfeküdni a produceri tevékenységére. Fellépésekre ugyanúgy jár, sőt, legutóbb Szabó Ádám Sztárban sztár All Stars-os fellépése kapcsán volt látható Vavra Bencével egy színpadon, ahol egy óriási duettet adtak elő.

Szabó Ádám
Szabó Ádáméknál teljes a családi összhang (Fotó: Szabolcs László)

„Járok egy zenei produceri kurzusra, hiszen szeretném a jövőben én hangszerelni a saját dalaimat. Így tudnám teljes mértékben átadni a közönségnek a saját lelki világomat. Több éve szemezgettem ezzel a képzéssel, lett is volna időm rá a sok züllés helyett, de amióta teljesen megváltoztam, nem jutott idő rá. Most jutottam el arra a szintre, hogy belevágjak, valahogy Ádin érkezése meghozta az inspirációt és a kihívást. 

Hétfőtől szerdáig vannak az óráim az esti órákban, ami pont egybeesik az altatási folyamattal, de amikor szünet van, online becsatlakozok a fürdetésbe.

 Szerencsére Jenni maximálisan támogat mindenben. Az utóbbi időben rengeteg dal született, de amíg nem úgy hallom vissza, ahogyan fejben elképzelem, addig a fiókban maradnak” – kezdte lapunknak Ádám.

Szabó Ádám gyereke igazi inspiráció az előadó számára

Igyekszik mindent megadni a családjának, emiatt persze rengeteget jár fellépni az énekes. A baba születése előtt szerelme is vele tartott, és közösen álltak színpadra.

Szabó Ádám
Szabó Ádám legutóbb bekötött kézzel is színpadra állt (Fotó: Tóth Imre TI / Hajdú-Bihari Napló)

„Ahogy elindulok itthonról, már a kapuban hiányzik a család. 

Eddig sosem éreztem ehhez foghatót.

Több száz kilométerre elmegyek, tudom, hogy itthon vannak, ez pedig egyszerre rossz de felszabadító. Tudom, ha hazajövök, visszakapom az otthon melegét. Emiatt a munkát is jobban élvezem, és úgy lépek a színpadra, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere! Jenni most maximálisan az anyaságra koncentrál, de neki is hiányzik már a színpad, így ha Ádin idősebb lesz, együtt mehetünk majd fellépésekre!” – árulta el az énekes.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.