Nem hiszed el, mi volt Muri Enikő legnagyobb karácsonyi ajándéka: „Mindent szépen leegyeztettem a Jézuskával”

karácsony
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 24. 14:00
Az ünnepek közeledtével sokaknál egyszerre jelenik meg a fáradtság és a vágy a megnyugvásra. Muri Enikő elárulta, számára mit jelent igazán a karácsony, amikor végre megállhat egy kicsit.

Muri Enikő énekesnő az év egyik legfárasztóbb időszaka után most tudatosan készül arra, hogy végre kicsit kiszakadjon a mindennapi rohanásból, és az ünnepek alatt a családjára, a lelassulásra és azokra az apró pillanatokra figyeljen, amik igazán fontosak.

Muri Enikő színésznő, énekesnő
Muri Enikő folyamatos kapcsolatban volt a Jézuskával, minden ajándék megérkezett (Fotó: Bors)

Muri Enikő családja együtt ünnepel

Muri Enikő számára a karácsony előtti napok mindig sűrűek, tele intézni valókkal és feszültséggel, de ilyenkor már egyetlen dolog lebeg a szeme előtt.

Az utolsó simításokat végzem az elintéznivalókkal, mindent szépen leegyeztettem a Jézuskával, így szerencsére minden megérkezett időben. Most már tényleg csak arra várok, hogy a családdal legyünk, hogy kiszakadjak a budapesti őrületből – mondta az énekesnő. Számára ez az időszak nemcsak pihenést jelent, hanem érzelmi feltöltődést is.

Annyira hiányzik már, hogy együtt tudjunk nevetni, és leüljünk egymás mellé, és megegyük azt a finom vacsorát, amit anyukám készít. Szentestét hármasban ünneplem a szüleimmel, másnap pedig a nagycsaláddal találkozunk. Szeretem a szűk körű ünneplést, de a nagy családi hangulatot talán még jobban, amikor mindenki együtt van. Ez az a nyugalom, amire egész évben vágyom, és amit most különösen nagyra értékelek

 – vallotta a Sugarloaf énekesnője.

293A3600
Muri Enikő Madách színház színésznőjeként nagyon kedvelt a rajongók körében (Fotó: Szabolcs László)

Az ünnepi készülődés azonban nem mindig idilli, az ajándékvásárlás idén is komoly kihívást jelentett.

 Az ajándékok beszerzése sosem egyszerű. Mindig megfogadom, hogy jövőre nem az utolsó pillanatban intézem, de annyi minden történik év közben, hogy végül mindig marad a rohanás. Ilyenkor nagy a tömeg, hosszúak a sorok, és az év végi fáradtság erre még rátesz egy lapáttal. Annyira várom azt a pár nyugodt napot, hogy néha úgy érzem, sosem érkezik meg. Amikor pedig végre eljön, mindig olyan, mintha túl gyorsan véget érne

 – ismerte be a Borsnak Muri Enikő színésznő.

Muri Enikő a szülei kívánságát lesi

Az ünnepek menete számára fontos kapaszkodó, mert ez adja meg azt a biztonságot, amit egész évben keres. Az ajándékozás kapcsán számára nem a mennyiség, hanem a figyelem számít igazán.

Az igazán személyes ajándékokat mindig a szüleimnek szoktam venni. Egész évben figyelem, mire vágyhatnak, és aztán egyszer csak jön egy belső sugallat, hogy mivel lepjem meg őket. Ezeket az apró jeleket szeretem a legjobban” – árulta el.

Maradandó emlék az első nagy ajándék 

Enikő boldogan emlékszik vissza egyik legemlékezetesebb ajándékára, ami viszont ma már egészen más megvilágításba került számára.

Az első telefonom volt az egyik legnagyobb ajándék, tizenkét évesen kaptam. Akkor nagyon hálás voltam érte, de ma már látom, hogy nem volt rá igazán szükségem. De a szüleim nagyon ellenezték, és pont amiatt, amikor kibontottam, nagyon hálás voltam érte, hogy ezt megkaphattam – emlékezett vissza. Az évek során azonban teljesen átalakult benne, mit nevez valódi ajándéknak.

Mostani fejjel már teljesen mindegy, mi kerül a fa alá. Az igazi ajándék az, hogy együtt lehetünk, és időt adunk egymásnak, mert a családdal töltött idő mindennél többet ér

 – zárta gondolatait Muri Enikő.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.