Döbbenetes hír jelent meg az Alma Együttes Facebook-oldalán, amit talán ők maguk sem akarnak elhinni. A bejegyzés szerint Kálloy Molnár Péter elhunyt, a kommentek pedig szinte özönlenek. A rajongók nagy része csak abban reménykedik, hogy mindez nem igaz. De sajnos a hír valós. Az ikonikus művész teljesen váratlanul hagyta itt a földi színpadot, miközben november elején debütált egy teljesen új improvizációs darabban. Itt van minden, amit eddig tudni lehet. A Borsnak nyilatkozott a zenekar alapítója, aki évtizedes barátságot ápolt a színésszel.

A zenekar posztja után nem sokkal az MTI is hivatalos közleményt adott ki Kálloy Molnár Péter haláláról. A körülményekről egyelőre csak annyi derült ki, hogy a színész ma, 55 évesen hunyt el, rövid lefolyású betegségben. Kálloy Molnár Péter családja a szűkszavú közleményen kívül nem nyilatkozott.

A színészt 2018-ban rohammentővel kellett kórházba szállítani, amikor a Luxemburg grófja című előadás közepén rosszul lett, amit, mint utólag kiderült szívproblémák okoztak. Kálloy Molnár Péter rosszulléte után másfél hónapig nem tudott újra színpadra állni, de végül visszatért, sőt egy év alatt 20 kilótól is megszabadult. 2019-ben úgy nyilatkozott, hogy jobban érzi magát mint valaha, és 15 évvel azelőtti formáját szeretné visszanyerni. Ennek ellenére sajnos lehetséges, hogy a szíve okozta a halálát is.
A színész számára mindig is a színpad jelentette a boldogságot, így amint lehetett vissza is tért. Azóta úgy tűnt, nincs gond az egészségével, sőt épp egy hónapja, november 5-én debütált legújabb színházi projektje. Az Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity, ami, ahogy a címe is mutatja, egy nagyon különleges előadás, amiben számos elismert hazai színész játszik, a szó minden értelmében. A sikeres premier után az előadással országos turné is kezdődik, amelynek időpontjai és helyszínei jövő márciusig le vannak szervezve változó szereposztásban, de csaknem minden esetben az Üvegtigris sztárjával. Így a projekt csapata is megrendülve szembesült a hírrel, hogy Kálloy Molnár Péter meghalt.
Felfoghatatlan veszteség érte a magyar színházi életet, és a mi közösségünket is. Mély megrendüléssel búcsúzunk társulatunk művészeti vezetőjétől és barátunktól, Kálloy Molnár Pétertől. Péter nemcsak kivételes színművész volt, hanem olyan alkotótárs, akinek jelenléte minden próbát, minden előadást, minden együtt töltött percet felejthetetlenné tett. Sokoldalúsága, humora, érzékenysége, játékossága és embersége az egész produkció meghatározó része volt. Egy olyan művész, akihez fogható nincs, és akinek az energiája valóban átformálta a színpadot – és minket is.
Hálásak vagyunk minden közös pillanatért, minden improvizációért, minden nevetésért és minden tanításért, amit tőle kaptunk. Péter örökre része marad annak, amit csinálunk. Hiányozni fog. Nagyon. Részvétünk és szeretetünk a családjának és mindenkinek, aki szerette. Nyugodj békében, Péter
– írta az Ez Tiszta Őrület csapata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.