Az Operaház fantomja: Csengeri Attila vallomása a szerep igazi nehézségéről

PUBLIKÁLÁS: 2025. december 03. 16:32

Csengeri Attila több mint két évtizede formálja meg a legendás musical titokzatos címszereplőjét. Az Operaház fantomja számára nem csak egy egyszerű feladat, hanem egy életre szóló megtiszteltetés is.

Bors

A szerző cikkei

A világ egyik legismertebb musicalje, Andrew Lloyd Webber ikonikus műve, Az Operaház Fantomja évtizedek óta meghatározó része a zenés színháznak. A Madách Színház évek óta töretlenül állítja színpadra a történet időtlen drámáját, amelyben a szerelem, a féltékenység és a magány egyszerre kap hangsúlyt. Csengeri Attila pedig szinte összeforrt a szereppel, hiszen immár több mint húsz éve ő alakítja a titokzatos Fantom figuráját. Most a Borsnak arról mesélt, mit jelent számára ez a kivételes karakter, és hogyan vált karrierje egyik csúcsélményévé.

Az Operaház Fantomja-Fantomok — Jelenleg Az Operaház Fantomja műsorában három fantom is szerepet kap (Fotó: Bors)

Az Operaház fantomja a csúcs

A színészek számára kevés olyan ikonikus szerep létezik, mint a Fantom. Csengeri Attila pályája során számos főszerepet játszott el, mégis ez a címszerep maradt számára az egyik legmeghatározóbb. A musical történetében különleges helyet foglal el a karakter, amely egyszerre kihívás és ajándék egy művész számára. Attila most elárulta, milyen érzés ilyen nagy formátumú szerepeket életre kelteni:

Ez a színészek álma szerintem. Az Andrew Lloyd Webber-féle musicalek közül a Jézus és az Operaház fantomja a két abszolút férfi címszerep. És ez nekem mind a kettő megadatott. Jézust három színházban játszhattam, és huszonkét éve itt az Operaház fantomját is játszom. Ha csak ez a két főszerep volt az életemben, már nem lehet hiányérzetem. Nyilván Istvántól a Néróig nagyon sok főszerepet eljátszottam, de ezek valahol a csúcsok. Ez a világ legismertebb musicalje, a legepikusabb musicalnek is mondják. Ezt én megélhettem, és huszonkét évig játszhattam, és ha holnap azt mondanák, hogy vége, akkor sem lenne bennem hiányérzet.

A színész minden szavából érződik, mennyi hálával gondol a szerepre. Nemcsak megkapta, hanem több mint két évtizede méltón viszi tovább a Fantom örökségét.

A gonoszság távol áll tőle – mégis hiteles Fantomot teremt

A Fantom alakítása nem csupán zenei, hanem komoly lelki kihívás is. A karakter sötétsége, magánya és kegyetlensége olyan érzelmi hullámvasút, amelyhez kevesen érnek fel. Attila személyisége éppen ennek a „lénynek” az ellentéte, így a sötét oldalak megjelenítése különösen nagy kihívás volt számára. A színész elárulta, hogyan sikerült ezt a kettősséget mégis legyőznie és hitelesen megformálnia.

A betanulási időszakban voltak a legnagyobb nehézségek, mert sok a kicsavart ritmika és a furcsa hangköz a zenében. A Fantom lelkében is van egy furcsaság, ez a kitaszított, világtól elzárkózott ember. A gonoszsága jelentette számomra a legnagyobb kihívást, mert én egy nagyon jólelkű ember vagyok, és meg kellett küzdeni azért, hogy igazán kemény tudjak lenni, hogy gyilkolni tudjak, vagy úgy bánjak Christine-nel, mintha meg akarnám ölni. Huszonkét év alatt ezek helyre rázódtak, és ahogy érik az ember, egyre több színt tud hozni a szerepbe.

Attila mára már magabiztosan mozog a Fantom sötét rétegeiben. Tapasztalata és érettsége olyan többletet ad a karakterhez, amelyet csak hosszú évek munkája teremthet meg.

Az Operaház Fantomja — Király Linda is pózolt a legendás fantommal (Fotó: Bors)

A kedvenc dala: ahol minden hangszínét megmutathatja

A Fantom legismertebb dala kétségkívül az Éj zenéje, ugyanakkor Attila számára egy másik jelenet vált igazán szívközelivé. Bár a közönség számára a nagy sláger a legemlékezetesebb, a művész szívesebben idézi fel azt a részletet, ahol több rétegben is kibontakozhat. A zenei összetettség, a drámai helyzet és a duett lehetősége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez legyen számára a legizgalmasabb pillanat. Így nemcsak énekesként, hanem színészként is gazdagon tud jelen lenni.

Nyilván az Éj zenéjét kéne mondanom, mert az az egyetlen zárt dala a Fantomnak, amit megtapsol a közönség. De én nagyon szeretem az utolsó rejtekhely előtti dalt, amikor operát énekelünk, és kivégezzük Piangi-t, majd én énekelem tovább. Az olyan szép és haladós, majd duetté változik Christine-nel. Énekileg ez a legizgalmasabb számomra, mert rengeteg hangszínt és arcot tudok megmutatni benne.

A részlet jól tükrözi, hogy számára ez a szerep nemcsak kihívás, hanem öröm is. A Fantom minden előadása új lehetőséget ad neki a művészi kiteljesedésre.

A színpad mélyéről felcsendülő hangja ma is ugyanazzal az erővel idézi meg a maszk mögötti törékeny lelket. És amíg a csillár árnya ráborul a nézőtérre, addig Csengeri Attila Fantomja tovább él a szívekben.