Ruszó Tibi új zenékkel és hatalmas koncertekkel készül a jövő évben. Tervei szerint hamarosan saját zenekarával fog a színpadra állni, hogy elvarázsolja a közönséget.

A dalok. azok készülőben vannak, nemrég megjelent a Taktik című dalom is, ami nagy sikert aratott. Igazából nagyon sok mindenre készülünk. Készülünk zenekaros koncertre, már zenekarral próbálunk, a tagok ismert zenészek. Készülünk egy meglepetéssel a rajongóknak, meg a nézőknek. Szóval lehet, hogy már nyáron zenekarral fogok fellépni én is, és teljesen áttérünk arra
– mesélte Tibi a Borsnak.
A drogbotrányba keveredett ByeAlex egykori felfedezettje rengeteget dolgozik, emellett azonban családjára és magánéletére is próbál időt szakítani. Saját elmondása szerint egész életében imádott szórakozni, magát egy bulis fiatalnak írná le, azonban az utóbbi időben valami megváltozott és más dolgokra helyezi a fókuszt:
„Én nagyon-nagyon nagy buliarc vagyok igazából. De az elmúlt hónapokban meggondolom azt, hogy milyen helyekre megyek be, hova megyek be, milyen emberek közé megyek be, szóval kicsit így visszavonultam a bulizás szempontjából”
– mesélte a fiatal előadó.
Az énekes négy hónappal ezelőtt szakított egykori szerelmével, azóta egyedülállóként éli mindennapjait: „Nincsen senki igazából hónapok óta. Még kiszemelt sincs, szóval teljesen szingli vagyok, jöhetnek a csajok” – mondta humorosan, majd hozzátette, hogy ő nem az a típus, aki eszetlenül beleveti magát az élvezetekbe, mikor nincs kapcsolatban.
Szingliként én olyan típus vagyok, hogy próbálom akkor is keresni az igazit, viszont nem megyek annyira el abba az irányba, hogy szingli vagyok, és minden csaj kell nekem, hanem olyan vagyok, hogy próbálom keresni az igazit, hiszen szeretnék már egy normális párkapcsolatot.
A fiatal énekes szíve tehát jelenleg szabad, ezért most azt is elárulta, hogy milyen kapcsolatra számíthat az a hölgy, akivel összeköti az életét: „Az attól függ, hogy milyen vagyok egy kapcsolatban, hogy a másik az hogyan áll hozzám igazából. Viszonzom azt, amit kapok. Alapvetően abszolút nyugi vagyok egy kapcsolatban, szerintem nagyon-nagyon tudok szeretni, főleg, hogyha érzem, hogy ez kölcsönös” – mesélte Tibi a lapunknak, és azt is elárulta, hogy milyen típusú lányt keres maga mellé: „Nem számítanak a külsőségek csak az, hogy tiszta szívből szeressen.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.