Regán Lili, akinek házasságkötéséről tavaly júniusban számolt be a Ripost, most Instgram-oldalán jelentette be, hogy minden véget ért. A Rádió 1 híres lemezlovasa lesokkolta ezzel a rajongókat, mivel senki nem gondolta volna, hogy férjével, kicsit több mint egy év után elválnak útjaik. A dj ezzel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni és a közös képek is lekerültek közösségi oldaláról.

Sok híresség nem szereti kiteregetni a szennyest a rajongóknak, de Regán Lili úgy érezte, így lesz a követőkkel korrekt és elkerüli a találgatásokat.
Szeretném veletek megosztani, hogy a férjemmel úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább az életünket
– kezdte közösségi oldalán a neves lemezlovas.
A döntés közös és békés volt. Hálásak vagyunk az együtt töltött időért. Mindketten úgy érezzük, hogy ez a legjobb út számunkra
– írta Instagram-történetében a dj. A válás pontos okát még nem lehet tudni, de a kék hajú lemezlovas elmondása alapján nem áll komolyabb vita a háttérben.

Egy korszak tehát lezárult Regán Lili életében, de ennek ellenére szeretné, ha közte és férje között nem lenne harag.
Továbbra is megmarad közünk a tisztelet és a jó viszony. Erről a témáról nem szeretnénk többet nyilatkozni vagy beszélni. Kérlek titeket, hogy ezt tartsátok tiszteletben
– szólt a követőkhöz a híres dj.
A dj-élet és a rendhagyó munkarend, a sztereotípiákkal ellentétben, sosem okozott gondot köztünk. A kapcsolatunkban elejétől fogva megszokott volt a más bioritmus, és szerintem ez csak még jobban összehozott bennünket
– mesélte korábban a neves lemezlovas.
Regán Lili ezt a kijelentést az első házassági évforduló alkalmából mondta, szóval akkor még minden rendben volt a házaspárnál. Egyelőre tehát titok, mi okozta a válást, de az kijelenthető, hogy az elmúlt pár hónapban történhetett a nagy változás. A híres dj fiatal kora ellenére megpróbálja minél jobban kezelni ezt a nehéz időszakot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.