Nemrégiben derült ki, hogy a népszerű kőszínház tehetséges, fiatal színésznője, Martos Hanga a színpadon sztrókot kapott és lebénult, ami után újra kellett tanulnia járni és beszélni. Most újabb csapással kell számolnia a Nemzeti Színház vezetőjének, Trill Zsolt ugyanis sérülése miatt hetekig nem tud majd dolgozni.

Trill Zsolt próba közben sérült meg, ami miatt több előadást is le kellett mondani. A Nemzeti Színház népszerű színésze videós üzenetben kért a kellemetlenségekért elnézést.
Kedves nézőink! Bocsánatot, elnézést szeretnék kérni önöktől, ugyanis egy héttel ezelőtt próba közben részleges izomszakadásom lett a jobb vádlimban. Emiatt előadásokat kellett levenni a műsorról, de remélem, hogy 4-5 hét múlva újra színpadon lehetek. Ezért szerettem volna bocsánatot kérni, hogy miattam előadások maradtak el. De minden a legnagyobb rendben van, remélem, meggyógyulok és szeretettel várom önöket majd újra a Nemzeti Színházban!
– jelentkezett be a Kossuth-díjas színművész.
Trill Zsoltot elárasztották végtelenül kedves üzenetekkel a rajongók, akik remélik, a színész hamarosan jobban lesz és visszatérhet a színpadra.
„Drága Művész Úr, szerintem nem kell bocsánatot kérnie tőlünk, hiszen nem a felelőtlen viselkedése miatt következett be ez a sajnálatos esemény. Kívánom, hogy türelemmel tudja viselni gyógyulását, nem kis idő ez, de 100%-os felépülésre van szüksége ahhoz, hogy az időnként erőteljes fizikai megterhelést igénylő produkcióját – fájdalom nélkül – az Ön által megkívánt színvonalon teljesíteni tudja. Nagyon sok szerepében láttam, s fogom is, hiányolni fogom, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Ön teljesen felépüljön!”
„Nem kell bocsánatot kérni. Jobbulást, mielőbbi teljes gyógyulást kívánok Önnek.”
„Mihamarabbi gyógyulást kívánok kedves művész úr!”
„Kívánok kitartó türelmet a teljes gyógyulásig!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.