Úgy tűnik, a Házasság első látásra 3. évadáért még néhány celeb is rajong, vagy legalábbis nyomon követi az eseményeket. Közéjük tartozik a Való Világból ismert Baukó Éva is, akit úgy tűnik, teljesen kiakasztott Miló Viki viselkedése. A valóságshow-sztár kommentben olvasott be a világbajnok sportolónak, és bizony, igen sokan egyetértettek a véleményével, még ha kicsit túl nyersen is fogalmazta meg.

A Házasság első látásra Miló Viki számára nem lett éppen sikertörténet. Nem elég, hogy férjével már szinte az esküvőn elromlott a kapcsolata, de még egy régi trauma is előkerült, ráadásul rajongók helyett szinte csak utálókat szerzett magának. Baukó Éva véleménye szerint az ökölvívó gyakorlatilag csak leégette magát ezzel a szerepléssel, és épp úgy viselkedik, mint a Házasság első látásra 2. évadából ismert Szolnoki Szabolcs.
Ez a nő közel 50 évesen elmegy égetni magát egy társkereső reality-be, és még a me too-t sem tudja leírni helyesen. Ennek a nőnek több év pszichológus is kevés lenne… Nagyon nagy szekunder szégyenérzet, amit csinál. Ilyen Mr. Szabi, csak női kivitelben. Kiakadt a cringe-mérőm. Mondjuk a TV2-nek ő most biztos egy aranybánya
– írta kommentben az egykori villalakó.

Baukó Éva annyira felháborodott, hogy még azt is kijelentette, hogy szerinte Miló Viki szexuális zaklatásról szóló története nem igaz, és csak szerepelni akar.
Itt van 50 évesen, úgy, hogy egész életében erőlködött, majd rájön, hogy egy kitalált történettel nagyobb figyelmet kap, mint az aranyérmeivel valaha. Dehogy tudták őt zaklatni… Csak rájött, hogy ezzel most celebkedhet. Kitalált zaklatások, amit arra használnak, hogy önmagukat szerepeltessék!
– írta felháborodva Éva, bár persze semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Viki hazudott volna.
Ráadásul sok esetben valóban probléma, hogy a szexuális zaklatási ügyeknél sokan nem hisznek az áldozatoknak, így azt sem tudhatjuk, hogy ebben a történetben kinek van igaza. Mindenesetre a civil nézőknek is furcsa az, hogy az eset kapcsán Miló Viki metoo kampányba kezdett, miközben a valódi mozgalom idején egyszer sem szólalt fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.