Különös jelenést látott álmában a Megasztár 2025-ös évadának egyik nagy reménysége, Balogh Krisztofer. A Vásárosdombón élő, 27 éves énekes rendkívül nehéz gyerekkort tudhat maga mögött, olyan csomagot, traumákat cipel, amiket a mai napig nem lehetett teljesen feldolgozni.

Tóth Gabi csapatának versenyzője a nehézségek ellenére hisz a szeretet erejében, hite pedig a legreménytelenebbnek tűnő időszakon is átsegítette őt.
Balogh Krisztofer a Borsnak mesélt arról a furcsa, megmagyarázhatatlan, ugyanakkor egész életét megváltoztató álomról, amiben egy hozzá hasonlóan nehéz életutat bejárt, gyerekkorában sokat szenvedett világsztár üzent neki. Egy valódi legenda, aki 2009. június 25-e óta nem lehet köztünk, de a mai napig hatással van az egész világra.
Ő nem más, mint Michael Jackson, aki úgy jelent meg álmában Krisztofernek, hogy a fiatal énekes egészen addig az éjszakáig egyáltalán nem követte a munkásságát, kis túlzással azt sem tudta, hogy kicsoda.

„Bevallom őszintén, egyáltalán nem követtem Michael Jackson életútját. Egyik éjszaka, álmomban mégis üzent nekem. Megjelent, és azt mondta, hogy nézzem meg az életéről szóló filmet és hallgassam meg a dalait, mert bizony van köztünk hasonlóság. Akár a nehéz gyerekkorunkat tekintve, ő is sokat szenvedett az apukája miatt. Ráadásul a küldetéstudatunk is hasonló, a gondolkodásmódja, az élete neki is arról szólt, hogy jobbá tegye a világot. Mondanom sem kell, nagyon összezavarodva ébredtem, de azonnal megnéztem Jacko életrajzi filmjét. Mondanom sem kell, hogy sokkot kaptam, alig hittem a szememnek. Azóta elképesztően nagy rajongója vagyok, magamra is tetováltattam Jacksont. Hallgatom a dalait és egy hatalmas inspirációt jelent nekem ő a mindennapokban”
– mesélte lelkesen Balogh Krisztofer, aki már most gőzerővel készül az október 25-i élő show-ra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.