Újra összeállhat az egykori One Direction, amelynek egyik tagja, Liam Payne tavaly tragikus körülmények között halt meg.
A One Direction egykori sztárjai, Louis Tomlinson és Zayn Malik több millió font értékű szerződéssel állnak újra össze egy Netflix-road movie-hoz – írja a The Sun. A dokumentumfilm forgatása már megkezdődött, amelyben a páros az Egyesült Államokat járja be. A sorozat vélhetően az életükről, a bandában töltött éveikről és a tragikus sorsú Laim Payne-ről fog szólni, akiről az utazás során beszélgetni is fognak. A műsor valószínűleg jövőre kerül majd fel a streaming platformjára – pontosan tíz évvel a banda feloszlása után, azóta Louis és Zayn is szólókarriert kezdett. A One Direction feloszlása után Louis, Zayn, Niall Horan és Harry Styles Liam Payne temetésén találkoztak újra először. Bennfentesek szerint Liam Payne halála újra közelebb hozta őket egymáshoz, a sorozat pedig remek alkalom lesz arra, hogy önmagukban is helyre tegyék azt az őrületes hírnevet, ami a brit X-Factor utána a nyakukba zúdult. A zenekar 2013-ban a világ egyik legnépszerűbb csapata volt.
Mint ahogy arról korábban a Bors is beszámolt, Liam Payne tavaly októberben tragikus körülmények között vesztette életét, amikor Buenos Aires-ben egy harmadik emeleti hotelszoba erkélyéről lezuhant. Sokáig nem lehett tudni, hogy halálát véletlen baleset vagy szándékosság okozta, mindenesetre rengeteg hír látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a tragédia előtti órákban az énekes hogyan dühöngött, ordított és balhézott, valószínűleg drog és alkoholos befolyásoltság miatt. A rendőrség később elárulta, hogy Payne szobájából a bizonyítékok összegyűjtése során találtak egy üveg whiskey-t, egy öngyújtót és egy telefont is, ami az énekesé lehetett, továbbá találkoztak fehér porral is a szobában olyan egyéb gyógyszerek mellett, mint klonazepám, amit nyugtató és stresszoldó is egyben. Liam Payne Cheryl Cole párja volt egy rövid ideig, egy közös kisfiuk is született. Szülőként azonban már nem alkottak jó párost, így külön utakon folytatták. A One Direction énekesének halála a mai napig nem hagyja nyugodni a rajongókat, így vélhetően a Liam Payne film valamelyest választ ad majd sok megválaszolatlan kérdésre vele kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.