Kulcsár Edina bevallotta: hetek óta beteg a sztáranyuka

fogyás
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 02. 13:00
Az őszi influenza időszak a szépségkirálynőket sem kíméli. Kulcsár Edina influencerként is aktív, így Instagram-sztorijában vallotta be, hogy két hete nem tud készülni a következő boksz mérkőzésére, mivel teljesen leterhelte a betegség, és próbálja kipihenni magát.

Kulcsár Edina őszintén beszélt követőinek arról, hogy az őszi influenzaszezon őt is ledöntötte a lábáról. Instagram-sztorijában mesélte el, hogy két hete nem tud rendesen edzeni a következő mérkőzésére, mert teljesen kimerítette a betegség. „Próbálok pihenni, de gyerekek mellett ez szinte lehetetlen” – mondta. Bár elárulta, néha kisebb otthoni mozgásokat beiktat, a rendszeres edzéseit most kénytelen volt hanyagolni.

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina gyermekei mellett nem igazán tudta kipihenni magát (Fotó: rekafitness.hu)

Kulcsár Edina fogyása felkavarta a netet

Az egykori szépségkirálynőből lett influenszer látványos fogyása miatt sokan aggódva figyelik az Instagramját. A képeken jól látszik, hogy jóval vékonyabb lett, és sokan félnek attól, nehogy túlzásba vigye a fogyást, mert az sem a külsejének, sem az egészségének nem tenne jót. Persze most is kapott sok negatív kommentet Edina, de ez nem meglepő, hiszen évek óta egyesek sportot űznek abból, hogy névtelenül támadják. 

Az Instagramon jól lehet követni Kulcsár Edina fogyását (Fotó: rekafitness.hu)

Minden mozdulata nagyító alatt

Edina most is megosztó: egyes követői támogatják, mások pedig folyton ellentmondásokat keresnek a sztorijaiban. A fogyása és betegsége körüli találgatások csak újabb példái annak, hogy az influenszeri lét kemény árát fizeti: nincs olyan pillanat, amit ne boncolgatnának a rajongói és kritikusai.

Nem először kapja meg a kritikákat: korábban már írtunk arról a bizonyos „fogkrémes trükkről” is, amivel Edina az étvágyát próbálja csökkenteni. Egy korábbi Instagram-sztorijában ugyanis fogkefével a kezében jelentkezett be, és a következő szöveget írta a kép mellé:

„Ha nagyon rátok törne az éhség, akkor mossátok meg a fogatokat! Egy picit elveszi az éhségérzetet.”

Majd hozzátette viccesen:

„Ha nem szednék étvágycsökkentőt, tuti óránként mosnék fogat!”

Ez a vallomása akkoriban is nagy port kavart, sok követő értetlenkedve, mások pedig gúnyosan kommentálták a szokatlan „DIÉTÁS” tippet.

20250826_Nyerő páros_MG_MW 032
Kulcsár Edina férje, G.w.M is sok kilótól szabadult meg az elmúlt hónapokban (Fotó: Markovics Gábor)

Egyszerűbb a válasz, mint hinnénk

De hiába a rosszindulatú találgatások, nincs semmi titok: a betegség, a háromgyerekes anyai hajtás és a kihagyott edzések együttesen okozhatták a változást. Edina így vallotta be követőinek,  hogy mostanában nem volt ideje edzeni: 

Teljesen őszintén be kell vallanom, hogy az elmúlt 2-3 hétben egyáltalán nem tudtam bokszolni. Ennek az az oka, hogy eléggé lebetegedtem, és emiatt megpróbáltam pihenni. Nem akartam magamat kihajtani, nehogy még betegebb legyek. Aztán persze pihenni egyáltalán nem tudtam, hiszen aki szülő, az pontosan tudja: gyerekek mellett a pihenés szinte nem létező fogalom.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.