Fenyő Miklós: „A barátságot, a szerelmet nem adjuk olcsón”

Fenyő Miklós
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 10. 10:30
Megalapította a Hungária együttest, írt több mint ötszáz dalt, zenés darabokat. Most megjelent Fenyő Miklós könyve, a Mélyvíz, csak megúszóknak címmel, ami az életéről szól. A számtalan díjjal kitüntetett zenésszel a hot! magazin készített interjút.

Utoljára három éve beszélgetett a hot! magazin Fenyő Miklóssal, akkor azt mondta, hogy 85 kéziratoldal készült el a tervezett könyvéből, ami az idei Ünnepi Könyvhéten jelent meg. 

Fenyő Miklós önéletrajzi könyve hamarosan megjelenik
Fenyő Miklós önéletrajzi könyve  (Fotó: archív / hot! magazin)

A könyv bevezetőjét Fenyő Miklós lánya írta

Fenyő Miklós: Körülbelül a 680. kéziratoldalnál tartok, mert ennek a kötetnek folytatása is lesz.

hot!: Gréczy Zsoltnak is köszönetet mond, aki biztatta, hogy írjon önmagáról.

Fenyő Miklós: Igen, megpendítette a dolgot, én pedig elgondolkodtam – miért ne. Ilyen jellegű könyvet csak én tudok megírni, helyettem nem tudja senki más. Mindennek eljön az ideje. Most jött el.

hot!: Fenyő Miklós Mélyvíz, csak megúszóknak című könyvének  bevezetőjét a lánya, Dió írta, ami egy vallomás is az édesapjához. Fenyő Miklós: Dió őszintén fogalmaz, sokat elárul az apjához fűződő viszonyáról. 

hot!: Megúszta, ahogy az alcímmel utal rá?

Fenyő Miklós: Közkeletű kifejezés a megúszás. Igencsak kiterjedt, talányos a jelentése. Úgy is lehet érteni, hogy az életet magát kell megúszni. Megúszónak tartom magam; még ha mindent nem is, de a nagy egészet sikerült.

hot!: Mi szólt a kiadója mellett?

Fenyő Miklós: Sok kiadónál nem próbálkoztam, a Spirit értesült arról, hogy a Fenyő könyvet ír, jelentkeztek, hogy szeretnék kiadni ezt az írást. Amit a kiadónál azóta tapasztalok a könyv terjesztése, reklámozása terén, az megfelel annak, amiben megállapodtunk.

hot!: Tabuk nélkül írta a szöveget. Nem tartott attól, hogy lesznek, akik megsértődnek?

Fenyő Miklós: Nem. Én őszintén beszélek, úgy, ahogy a dolgokat átéltem. Magamról is, másokról is. Úgy gondolom, ha valaminek értelme van, akkor az ez. Az alkotásaim, a munkásságom ismert, ezekről tudják az emberek, hogy hozzám tartoznak. A dolgok hátterét, érzelmi vonatkozását, azt, hogy a dalokat, a darabokat mi inspirálta, én tudtam megírni. Alkossanak egy képet arról az emberről is, aki ezeket létrehozta – erre tettem a hangsúlyt.

Kevesen tudják, hogy Fenyő Miklós Amerikában és Angliában is élt

hot!: Sok olyanról ír, amiről eddig nem beszélt: a szüleiről, a házasságukról, az életükről. Az sem köztudott például, hogy 1956 után nem csupán Amerikában, hanem Angliában is éltek egy ideig.

Fenyő Miklós: Az a tanulás, az a tudás, amit Amerikában összeszedtem, ahogy ott átéltem a zenét, a társadalmi érintkezés terén, ahogy ezek befolyásolták az életemet. Anglia hab a tortán, járulékos része a nagy kirándulásnak. Szülői döntés nyomán lett része a nagy csomagnak, amit aztán magammal hoztam tizenévesen.

hot!: A zenésztársain kívül olyanokról is ír, akik ma már nincsenek köztünk: az egykori osztálytársával, Barta Tamással való hullámzó barátságáról, meg a másik gitárkirályról, Radics Béláról.

Fenyő Miklós: Tamással jelen voltunk egymás életében a középiskolától a Hungária első éveiig. Ennek eseményeiről csak mi tudhatunk – illetve sajnos most már csak én… Az, hogy Radics Bélával volt egy jó másfél év, amit együtt csavarogtunk át, az sem közismert. Béla nagyon jó zenész volt, azokban az időkben közös felfogásunk volt a zenéről; aztán hogy – akárcsak Tamás esetében – kinek merre vezetett az útja, az más kérdés. 

HOT! MAGAZIN CÍMLAP ANYAGOK FOTÓI
A közönség elismerése mindennél többet jelent a számára (Fotó: archív / hot! magazin)

Fenyő Miklós: „A közönségdíj nekem mindennél többet ér”

hot!: Kapott jó néhány szakmai díjat, hivatalosakat is. Humorosan, mégis komolyan mondja, hogy nem érdemes, hanem érdekes művész lett – és örök közönségdíjas. Elég ez?

Fenyő Miklós: Nem vagyok a díjak megszállottja, nem hajkurászom őket. Nem mondanám, hogy ezek határoznák meg az életemet. Amit nem kaptam meg, azt nyilván nem érdemeltem ki. De a közönségdíj nekem mindennél többet ér. Amit a munkásságommal elértem, kiérdemeltem és megkaptam, azt el kell fogadni. Persze ha több díjat kaptam volna, feltételezésem szerint a közönség azt sem kifogásolná. Elvagyok én a drága közönségemmel – és ők is velem – anélkül, hogy szobrot emelnének nekem a Szent István parkban. Persze a jövőt nem sejthetem…

hot!: A Mélyvíz-ben váltakoznak az idősíkok, időnként visszautal dolgokra, megszólítja Diót. Ha kronológiai sorrendbe állítjuk a dolgokat, a születésétől és a Hungária megszületésétől a Made in Hungária című darab bemutatójáig tart a történet.

Fenyő Miklós: Tudatosan szertelen, ami az idősíkokat illeti, visszautalok a következő könyvben is a történésekhez. Megvan a második kötet, a harmadik, sőt már a negyedik is. Ezekre a történetekre még visszatérünk. 

hot!: Elképzelhető, hogy a következő évi könyvhéten a második részt olvashatjuk?

Fenyő Miklós: A kiadóval való egyeztetéseknek és a közönség érdeklődésének megfelelően már a karácsonyi könyvvásár előtt megjelenik a Mélyvíz 2.

Made in Hungária - az álom valóra vált
Fenyő Miklós könyve nemrég jelent meg (Fotó: archív / hot! magazin)

Fenyő Miklós: „A bölcsülés során magam váltam önmagam kritikusává”

hot!: Önről tudni, hogy nem könnyen barátkozik, bizonyos távolságtartással kezeli az embereket. De például Léner Péter színigazgatóval a Made in Hungária József Attila Színházi előkészületei idején közel kerültek egymáshoz.

Fenyő Miklós: Valóban nem osztom könnyen azt, hogy barátság, szerelem, szeretet – ezeket nem adjuk olcsón. A próbát ki kell állni, de aki kiállja, annak mérhetetlenül adom a bizalmat.

hot!: A Szeress még című dal szövegével zárja a kötetet. Ebben elmondja, mekkora szeretet- és szerelemigénye van, kölcsönösen.

Fenyő Miklós: Ezt nem rejtem véka alá, dalszövegekben sem. Ez egy adok-kapok játék; aki értékeli a szeretetet, az vissza is tudja adni. A koncerteken is megtapasztalom. Őszintén viszonyulok önmagamhoz és azokhoz, akihez kapcsolódom. Én egy embert nem csak vagy jónak, vagy rossznak tartok – embernek. A bölcsülés során magam váltam önmagam kritikusává.

hot!: Ami a koncerteket illeti, tavaly volt a Most vagy soha – Hungária koncert, aztán az MVM. Bár még csak szeptemberben járunk, de lesz karácsonyi fellépés is. Kimaradt valami?

Fenyő Miklós: Lesznek kisebb koncertek is, decemberben Fenyő Ünnep, két este az Erkel Színházban, swinges, big bandes, a már kipróbált Swing and Roll. A saját dalaimat játszom, átiratokat, eredeti rock and rollt. A fúziós koncert az újdonság.

érdekes sztár hírekért keresse a hot! magazin legfrissebb számát!
További érdekes sztár hírekért keresse a hot! magazin legfrissebb számát! (Fotó: archív / hot! magazin)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.