Ha valaki, akkor Emilio igazán tudna mesélni az életéről, ami elképesztően kalandos volt. Emilio új száma 48 év fájdalmát meséli el - közben pedig indul a ZeneGasztró című új műsora is! Az előadó egyáltalán nem kapta kézhez a boldogságot és az anyagi biztonságot, azért keményen meg kellett küzdenie, amiről most kendőzetlen őszinteséggel mesélt a hot! magazinnak.
hot!: Tíz év után elköszönt a nézőktől a Drága Családom, az Emilio Família című műsorotok.
Emilio: Egy része azonban tovább él. Szeretnénk a gasztronómiai tudásunkat, szenvedélyünket továbbra is megosztani a nézőkkel.
A koronavírus-járvány idején már készítettünk hasonlót, Karantén Konyha néven, most pedig egy zenés-gasztrós műsort forgatunk, a ZeneGasztrót, ami már látható a Sláger TV-n.
Ennek az az apropója, hogy Tinával rengeteget utazunk, számtalan ízzel, kultúrával találkozunk, emiatt rengeteg inspirációnk lett. Keverjük majd a francia konyhát a magyarral, a romát a zsidóval – és még sorolhatnánk. Tina a desszertekért felel, én pedig a főételekért. Persze a jó zenék sem maradnak ki a műsorból. Hamarosan megjelenik a műsor főcímdala is, videóklip formájában. Szerencsére a dal jó lett, a szöveg életveszélyes, igazi mai, trendi dal!
hot!: Honnan a főzés szeretete?
Emilio: Óriási adomány az élettől, hogy kapok egy hű társat, aki tizenkét éves korától elkezd főzni, ugyanúgy, ahogy én.
Eltelik 20 év, találkozunk, ebből kapcsolat lesz, család, gyerek, műsor, és megismer bennünket az ország.
Mi egy bolond, olasz család vagyunk, a kamerákon kívül is.
Emilio: Nemrégiben jött ki a Hamis a világ című dalod is.
Emilio: 48 év tapasztalatát írtam bele a dalba. Rengeteg minden történt az életem során, legyen az boldogság, bánat, csalódás vagy szerelem. Nincs olyan ember, aki ne csalódott volna, de a csalódásoktól leszünk jobb emberek.
hot!: Hiába az olaszos viselkedés, sokan példaként tekintenek az összetartásotokra.
Emilio: Sok embertől megkapom, hogy a mai generációnak példa vagyunk. Nálunk, ha valami elromlik, nem cseréljük le, hanem megjavítjuk. Régen a nagyszüleink egy életet leéltek úgy, hogy a szeretet hegyeket mozgatott meg.
hot!: Milyen nálatok egy vita?
Emilio: Nem kertelek: ha veszekedünk, ajtócsapkodás és pohártörés van. Amikor kibékülünk, akkor pedig együtt sírunk, és a könnyeink olykor derékig érnek.
Romantikus ember vagyok, elszaladok a Tinának venni valamit – legyen az virág, csokoládé, táska, bunda.
Ennyi év után jobban szeretjük egymást, mint valaha. Olyan szerelemmel vagyunk, hogy alig kapunk levegőt, amikor egymással alszunk. Nekünk a legfontosabb az, hogy Istennel kötöttünk egyezséget. Ez pedig olyan, mint a Bibliában a tízparancsolat.
Isten jelenléte pedig mindenhol fontos, legyen az a házasságom, a gyereknevelés vagy a színpadi viselkedésem. Isten nélkül nem tudok élni, nem vagyok férj és apa sem.
hot!: A mai napig ezer fokon pörögsz. Érezted valaha úgy, hogy kiégtél?
Emilio: Egy nagyon nagy tévés mondta nekem, hogy az Emilio család példátlan: annyit dolgoznak, szívósak, jó műsorokat és tartalmakat tesznek le. Szeretem, ha elfoglalt vagyok, mert ez egy áldott állapot, amit alázat és tisztelet nélkül nem lehet végezni. Nagyon sokat szenvedtem az Emilio névért.
hot!: Volt más terved a zene előtt?
Emilio: Képzeld, sportoló ember voltam! Nagyon tehetséges voltam a bokszban, erős voltam, nagy ütőerővel, sőt már felnőttekkel bokszoltam tizenkét éves koromban. Aztán jött a zene szeretete, és a kesztyűt dobverőre cseréltem, utána megtanultam zongorázni.
Utána vendéglátóztam külföldön, szállodákban is. Ott láttam, hogyan öltözködnek a gazdag emberek, és felvettem azt a stílust.
Hét évig egy szállodában zenéltem, majd elváltam, házat építettem, elvesztettem mindent, és kezdtem elölről. Tartom, hogy három nagy K.O. volt az életemben.
hot!: Mik voltak azok?
Emilio: Először is kétszer elváltam. Akkor voltam teljesen szegény is. Ezekről szoktam mesélni a motivációs beszélgetéseim során, amikre már két éve járok Tinával. Én egy igazi hegylakó vagyok! (Nevet.)
Nem szégyellem, de voltam hajléktalan is, feltört lakásokban éltem jogtalanul, mert nem volt hova mennem.
Volt olyan időszak, amikor otthon harminc deka kenyerem, meg csapvizem volt, és ezt kellett beosztanom, mert nem tudtam, mikor megyek legközelebb zenélni. Az ember itt tanulja meg még jobban értékelni azt, amije van. A gyerekemet is úgy nevelem, hogy „Ne dobd ki a kenyeret, lányom!” Vagy ha marad valami, akkor eladományozzuk. Ugyanezt tettük a „kifogyott” ruháinkkal is. Csak nem hirdetem, mert nem azért csinálom, hogy szeressenek.
Azért jótékonykodok, mert az Istentől kapott áldásomat szeretném továbbvinni.
hot!: A legnagyobb érdem, hogy ennyi minden után csodás környezetben beszélgethetünk ezekről úgy, hogy ez már a múlt.
Emilio: Komolyan mondom neked, hogy én szeretnék egy mozifilmet az életemről. Ez már beszédtéma egy gyerekkori barátommal, aki komoly filmrendező. Mindig megmondtam a frankót az életemben, megírtam a szerelmeket, a csalódásokat a dalaimban.
Őszintén mondom, sok rossz dolog történt velem.
Rengeteg nő volt az életemben, igazi nőcsábász voltam, és mindennap mást vittem haza. Éjszakai énekes voltam, mint Zámbó Jimmy, szinte ugyanazokat éltem át.
Találkoztam maffiavezérekkel is, egyszer fegyvert fogtak a fejemhez, hogy énekeljek hangszálgyulladással.
Nem vagyok kamu rapper, aki a gengszter stílust képviseli, és verekedni akar, és nagyzol a pénzével. Ennek az ellentéte vagyok: egy családapa, aki oroszlán módjára védi a famíliáját. Szeret egy ország, aki pedig nem szeret, áldja meg a Jóisten.
hot!: Jövőre ötvenéves leszel. Megijeszt ez a szám?
Emilio: Nem. Azért nem, mert agyban még húsz-huszonöt éves vagyok, aki nem megy bele minden hülyeségbe. Tudatos fiatal vagyok, öltözködésben, divatban és zenében is. Meg persze Vivike is frissíti néha a szoftveremet: megtanít a mai fiatalok dolgaira.
hot!: Boldog vagy most?
Emilio: A lehető legmagasabb szinten. Házasember vagyok, férj, apa, aki büszke a családjára: imádom a lányomat, a feleségemet és minden családtagomat. A fogyásunk is egy nagy harc volt – most Vivikét szeretnénk bevonni.
Bízom benne, mert tudom azt, hogy amit mi elértünk, az neki is sikerül majd. Még fejlődésben van, de rá is odafigyelünk.
Az anyja és az apja is egy harcos, így ő is az. Ráadásul hamarosan jön az új videóklipje! Már az elsőt is imádták – megkockáztatom, hogy nagyobb sztár, mint én! (Nevet.) Elképesztően tehetséges, jó a humora és a stílusa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.