Elindult a Hal a tortán 2025-ös évada, amelyben először „A diéta bajnokai” csapnak össze, köztük Emilio, Király Viktor, Singh Viki, Kanizsai Silka Ágnes és Szabó Kitti. A második napon, Emilio döbbenetes lakomája után, a színésznő állt a tűzhely mellé, nem kis izgalommal. Ám arra még ő sem számíthatott, hogy nem az ételei viszik majd el a showt.
Szabó Kitti családja házában fogadta a vendégeket. Természetesen itt található Kitti kamaszkori szobája is, aminek hallatán Király Viktor és Emilio szeme is felcsillant, azonnal el is indultak egy kisebb felfedező körútra a házban. A két énekes persze elsősorban vetélytársuk egykori hálójára volt kíváncsi, hátha felfedeznek egy-egy régi posztert, természetesen magukról, vagy bármi más ereklyét. Persze, ahogy meglátták, hogy Kitti régi ágya körül több oszlop is van, azonnal beindult a fantáziájuk, hogy a színésznő bizonyára rúdtáncra használta ezeket. De azt még ők maguk sem gondolták, hogy részben igazuk lesz.
A fiúk az étkezőbe visszaérve természetesen el is kezdtek viccelődni ezen a képtelen ötleten, hiszen maguk sem gondolták, hogy ezáltal kicsikarnak egy vallomást a sztáranyukából, persze nem az oszlopokkal kapcsolatban.
Az van, hogy ez a szoba régen zongoraszoba volt, ugyanis volt benne egy nagy versenyzongora, amin játszottam egy kis ideig. Majd, amikor ez kikerült onnan, lett helyette egy rúd, valóban, mert kitaláltam, hogy azt a sportot akarom kipróbálni
– magyarázta Kitti.
„Végül két edzésen voltam életemben és onnantól a bulik fő eleme volt az a rúd. Nagyjából ennyi a sztori, de ezt ma már hiába keresi bárki. A házban azóta felújítások zajlottak, és kikerült, de lehet, hogy a házba ahol most élünk, beszereltetem” – viccelődött a házigazda.
„De hogy ráéreztem” – jelentette ki büszkén Viktor, amiért még egy elismerő pacsit is bezsebelt Emiliótól.
Ha pedig kíváncsi vagy, hogy milyen titkok derülnek még ki a Hal a tortán szereplőiről, akkor kapcsolj minden hétköznap, este hétkor a Super TV2-re.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.