Tegnap este lezajlott a Magyarország Szépe, azaz a Miss World Hungary döntője, ahol kiderült: ki lett az idei év királynője. Harmadik helyezettnek Csapó Dorka Katát választotta a zsűri, míg a másodiknak járó koronát Veress Eszter Emőke vihette haza. Azonban az idei győztes Végvári Janka lett, aki a verseny történetének egyik legfiatalabb szépségkirálynője, mivel csupán 17 esztendős. A Miss World Hungary idei győztese a megválasztása után pár perccel a Borsnak elárulta, hogyan élte meg végső győzelmét.
Jelenleg még nem nagyon fogtam fel, hogy az én fejemre került a korona. Nagyon izgatott voltam már akkor, mikor a legjobb ötbe bemondták a nevemet, mert nem gondoltam volna, hogy beválasztanak ide, illetve kicsit izgultam is. Viszont mikor kimondták, hogy én lettem idén Magyarország Szépe, az egy euforikus pillanat volt számomra
– kezdte lapunknak Végvári Janka.
A Miss World Hungary 2025 döntőjében 16 szépség lépett színpadra azért, hogy közülük egy elnyerje ezt a rangos elismerést. Az este folyamán a versenyzők négy különböző öltözékben vonultak végig a kifutón, majd kihirdették a zsűri szavazatai alapján a top 5-be jutó versenyzőket. Ezután pedig megtörtént a koronázás, ahol kiderült, hogy ki lett idén a Magyarország Szépe verseny második és első udvarhölgye, illetve szépségkirálynője. Végvári Janka a győzelme után arról is beszámolt, hogy immáron szépségkirálynőként mit tervez a jövőre.
„A jövőben szeretnék több szervezethez is csatlakozni, mint önkéntes, mivel ez nagyon fontos számomra. Idén én nyertem a Miss Charity címet is, aminek keretében önkéntesként segítettem a lakhelyemen lévő idősek otthonában. Emellett szeretném majd mindenféleképpen méltón képviselni az országunkat a Miss World világversenyen. Így emiatt most elkezdek tanulni és teljes erőbedobással készülni a versenyre” – vélekedett a mosonmagyaróvári lány, aki magyar szépségkirálynőként részt vehet a világ egyik legrangosabb szépségversenyén.
A verseny előtt eléggé felkészültem és próbáltam magamat összeszedni, hiszen tisztában voltam azzal, hogy mindenki idősebb nálam. Viszont rengeteg tapasztalatot szereztem a kihívás során, amiért nagyon hálás vagyok. Például nem kevés önkontrollt tanultam, illetve hogy csinálnom kell tovább, akkor is ha valami fáj vagy éppen kicsit nehéz időszakon megyek keresztül. Úgyhogy ebben bizonyosan fejlődtem
– mesélte Végvári Janka, aki elárulta, miként éli meg azt, hogy ilyen fiatalon lett szépségkirálynő.
„Nem érzem ezt nyomásnak, mivel elég nyugodt ember vagyok, illetve próbálom helyén kezelni a dolgokat. Valamint tisztában vagyok azzal, hogy ez egy hatalmas felelősség, ezért próbálok a korom ellenére érettként gondolkodni és cselekedni” – zárta a beszélgetést a Miss World Hungary 2025 győztese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.