Molnár Anikó már hónapok óta nem adott magáról életjelet a TikTok-on, de most egy élő adással tért vissza a közösségi oldalra. A szünet oka pedig az volt, hogy az Onlyfans modellnek jelenleg rengeteg elfoglaltsága volt. Azonban most elárult egy olyan információt, amiről még eddig sohasem beszélt.
Igyekszek majd minél több tartalmat feltölteni erre a felületre, továbbá szeretnék néhány olyan témakört is feldolgozni, ami sokakat érint, köztük engem is. Most nagyon nagy erőre van szükségem, mert jelenleg a családomban folyamatban van egy súlyos, visszafordíthatatlan betegség. Ezzel az illetővel pedig nagyon szoros kapcsolatban vagyunk, mondhatni ő áll hozzám a legközelebb, így rendkívül megvisel ez a dolog engem
– mesélte a híresség. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Anikó melyik családtagjáról beszélt, viszont valószínűleg a későbbiekben még több információt el fog árulni.
A jövőben szeretnék többek között párkapcsolati témákról beszélni, illetve a mentális betegségekkel is akarok foglalkozni. Ugyanis nagyjából 15 éve vagyok pánikbeteg és nagyon jól kezelem az egészet. Nyilván orvosi felügyelet mellett szedek gyógyszert is erre, de önerőmből már sokkal kevesebbet használom ezeket, mint régebben. Ugyanis a célom az, hogy letegyem a gyógyszereket
– mesélte A Nagy Duett 2025-ös évadának szereplője, aki számára nehéz időszakban igencsak nehéz kezelnie a mentális betegségét.
Molnár Anikó legutolsó TikTok-videója az volt, mikor betámadták őt azzal, hogy egy "pincében" él, ezért ő megmutatta azt a helyiséget. Bevallotta, hogy akkor nagyon felidegesítette magát a kommentelőkön, de most már sikerült lenyugodnia. Sőt tartalmaival segíteni szeretne követőinek abban, hogy megleljék mentális és fizikai egészségüket. Ugyanis nemrégiben azt is elismerte, hogy bizony neki is voltak gondjai a súlyával, viszont mostanra már sikerült pár kilótól megszabadulnia.
Illetve azt mondta, hogy a következő videóban azt is el fogja árulni, anno miért alakult ki a pánikbetegsége. Továbbá arról szintén szeretne beszélni, hogy az orvostudomány mellett más egyéb gyógymódokat szintúgy használ, ilyen például a természetgyógyászat, ami sokat segít neki abban, hogy mentálisan erős maradjon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.