Ladinek Judit: Jó anya lettem volna, ha úgy alakul az életem

Ladinek Judit őszintén mesélt az életéről a hot! magazinnak.

hot!: Rengeteget dolgozol, ezért kíváncsi vagyok, hogyan telik egy átlagos napod.

Ladinek Judit: Nincs átlagos nap. Egy színész élete teljesen más, mint egy civil emberé. Az az általános az életemben, hogy nem kiszámítható. (Nevet.) Ez izgalmasan hangzik, de néha veszélyes. Főleg a Covid alatt tapasztaltuk meg, hogy mennyire labilis és törékeny az egzisztenciánk. Akkor el is indultam más irányba munkát keresni, hiszen a színházak lehúzták a rolót, de szerencsére már minden helyreállt.

hot!: Tényleg nincs semmilyen rendszer az életedben?

Ladinek Judit: Nagyon kevés... Először is nem vagyok korán kelő típus, így ha nincsen különösebb dolgom, akkor szeretek sokáig aludni. Tulajdonképpen nagyon jó szakmát választottam, mert a színházakban általában reggel tízkor indul az élet. Eleve kilenc-tíz óra felé kezdem érezni, hogy van testem, és magamnál vagyok. Mivel este tízkor jövök le a színpadról – jó esetben a fővárosban –, tizenegyre érek haza, akkor még beletelik egy kis időbe, mire lecseng az adrenalin, így egy óra előtt sosem fekszem le aludni – de amúgy is éjszakai bagoly vagyok.

hot!: Hogy érted azt, hogy „jó esetben a fővárosban”?

Ladinek Judit: A Madách Színházzal és a Dívák produkcióval is sokat utazunk. Nellyvel és Encivel (Fésűs Nelly és Détár Enikő – a szerk.) múltkor megpróbáltuk összeszámolni, hogy hány helyen jártunk, és arra jutottunk, hogy szinte nincs olyan település, nincs olyan zsákfalu az országban, ahol még ne léptünk volna fel. Ez fantasztikus, de ugyanakkor nagyon fárasztó is, mert rengeteg energiát, időt igényel – sajnos a sok utazás egyre fárasztóbb.

hot!: Legendásan erős a barátságotok – ez nyilván megkönnyíti az utazást...

Ladinek Judit: Nagyon jó a hangulat, mindhárman nagyon pozitív egyéniségek vagyunk. Ez és a humor közös bennünk. De sok mindenben különbözünk is. Például Nelly nagyon racionális, meghúzza a határokat. Mondok egy példát: ha 40 perces műsort kér a megrendelőnk, akkor Nelly ügyel rá, hogy az tényleg 40 perc legyen. Enci és én megengedőbbek vagyunk, még a sokadik ráadásra is visszamennénk, miközben már indulni kellene. De ez így kerek. Kiegészítjük egymást. Ami viszont nagyon nagy előnyünk, hogy mindhárman csapatjátékosok vagyunk, soha nincs közöttünk rivalizálás, nincsenek cicaharcok. Ez mázli, mert rengeteg időt töltünk együtt, például utazunk a Bepasiztunk című koncerttel, és van egy Dívák zenekaros koncertünk is, ahol retró disz­kó­slá­ge­re­ket adunk elő.

Ladinek Judit Molnár Lászlóba a Mamma Mia! próbái alatt szeretett bele

hot!: Mi számodra az énidő?

Ladinek Judit: Imádok kertészkedni, táncolni, olvasni... De sajnos amikor éjfél körül végre egy könyv kerül a kezembe, az arra jó, hogy bebólintsak a lapok közé. (Nevet.) Öt éve költöztünk kertes házba, és mindig van valami tennivaló, én pedig maximalista vagyok: mindent rendbe teszek, rendszerezek, mielőtt magammal foglalkoznék. Csak akkor tudok leülni a fenekemre, ha tökéletes rend van körülöttem.

hot!: Említetted a Bepasiztunkat, amit a kedvesed, Molnár László rendezett, mégis a Mamma Mia! próbái alatt szerettetek egymásba. Mi a titkotok több mint tíz éve?

Ladinek Judit: Egyértelműen a sok nevetés. A Mamma Mia! című darabnak és a próbafolyamatnak volt egyfajta romantikája… Sok szerelem szövődött a szereplők között, és köztünk is elkezdett vibrálni a levegő. Kerülgettük egymást a kulisszák között, öröm volt megpillantani a másikat egy pillanatra – lopott kézfogások, simogatások… Éreztem, hogy bekövetkezik, és úgy voltam vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Aztán egyszer a második rész elején Laci lejött az öltözőbe, és ellentmondást nem tűrően megcsókolt. Szerintem tudta, hogy nem lesz ellenállás. (Nevet.)

hot!: Az eljegyzésetek is ha­son­lóan romantikusan történt?

Ladinek Judit: Igen, bár Görögországba, a Mamma Mia! helyszínére nem utaztunk el – mert éppen játszottuk a darabot –, de Laci elvitt egy legendás görög étterembe a rakparton, és ott kérte meg a kezemet, aztán így maradtunk. Neki többször megvolt a házasság intézménye, nekem egyszer, így aztán nem ragaszkodom foggal-körömmel ahhoz, hogy újra feleség legyek. Aztán lehet, hogy hetvenévesen majd azt mondom, hogy szaladjunk be az anyakönyvvezetőhöz. (Nevet.) Egyelőre beérem a szándékkal: „Szeretném ezt a gyűrűt az ujjadra húzni, és veled leélni az életemet!”

hot!: Mivel tud még meglepni László ennyi év után?

Ladinek Judit: Semmivel, és ez talán nem is baj. Nem rajongok a meglepetésekért, nem vagyok túl rugalmas. Jobban szeretem tudni, hogy mi történik egy óra, egy nap, egy hónap múlva. Az apró gesztusoknak azért örülök, például ha arra érek haza, hogy fel van fúrva a falra az a kép, amit hónapok óta kértem, hogy fúrjon fel. Na, ilyesmivel képes meglepni! (Nevet.)

hot!: Min vitatkoztatok utoljára?

Ladinek Judit: A minap rám szólt, mert szerinte túl erősen húztam ki a slagot, amikor locsoltam a virágaimat. (Hozzá kell tennem, hogy eléggé „Rontó Pál” vagyok, sokszor teszek tönkre és török össze dolgokat figyelmetlenségből vagy ügyetlenségből.) Szóval, szólt, hogy kitépem a helyéről a slagot, én pedig kikértem magamnak: „Dehogy tépem, nincs is annyi erőm!” Ilyen kis butaságokon szoktunk összekapni; én ilyenkor bedurcizom, ő odajön, megsimogat, és kiengesztel – nagyon nagy erénye, hogy képes bocsánatot kérni. Az ilyen kis apró viták pedig ahogy jönnek, úgy mennek is.

Ladinek Judit gyerekeinek tekinti László lányait

hot!: Hogyan jössz ki László lányaival?

Ladinek Judit: Maximálisan elfogadtam őket, és szerintem ők is engem. Mivel nekem nincs gyermekem, hálás vagyok, hogy – ha időszakosan is – gyakorolhatom az anyaszerepet. Nagyon jól kijövök a lányokkal; a nagyobbik mindjárt férjhez megy, a kisebbik érettségizik, tehát szinte felnőttek. Úgy érzem, jó anya lettem volna, de nem úgy alakult az életem.

hot!: Ez veled van még a mindennapokban?

Ladinek Judit: Sokszor gondolkodom rajta. Igen, bánom, de én talán soha nem akartam mindenáron anyává válni. Természetes úton nem jött össze, én pedig nem akartam megerőszakolni a természetet. Édesanyám akkor azt mondta, hogy ne hívjam ki a sorsot magam ellen: biztosan nem véletlen, hogy így alakult. Vannak napok, amikor ez elszomorít, ugyanakkor néha azt gondolom, hogy nagyon nehéz szülőnek lenni a mai világban, egyre nehezebb. Egy kicsit úgy érzem, azért nem lettem anya, mert nem bírtam volna el a feladatot. 

Ladinek Judit édesanyja fiatalos nő volt

hot!: Ha nem tudnám, hogy túl vagy az ötvenen, nem hinném el. Hogy csinálod?

Ladinek Judit: Anyukámat is mindig a nővéremnek nézték: a fiatalos külső családi örökség, genetikai mázli. A másik dolog, hogy a színpad konzervál: gyerekkorom óta lételemem a mozgás, a torna, a tánc, ez azért ad egy alapot, és ezt az ember nem akarja elengedni. Ragaszkodom ahhoz, hogy a húsz évvel ezelőtti ruháim rám jöjjenek, ráadásul a fitt külső színpadi elvárás is. A mentális kikapcsolódást abszolút a kertem és annak gondozása adja. No meg a színpad: az igazi terápia! Amikor oda kilépek, kisimulnak az idegeim. Emlékszem, azon a napon, amikor édesanyám meghalt, a Mary Poppins című musicalt játszottuk. Bár sajnos várható volt, annyira padlóra küldött a helyzet, hogy azon gondolkodtam, hogy lemondom az előadást. Végül kiálltam, és olyan orvosság volt a lelkemnek, amit receptre írnék fel mindenkinek.