
Létezik néhány ártalmatlannak tűnő mindennapos tárgy, amelyet a feng shui hagyománya szerint jobb, ha inkább száműzünk a lakásunkból, ha harmonikus, kiegyensúlyozott környezetet szeretnénk.

A feng shui több ezer éves kínai szemlélet, amely szerint a környezetünkben minden tárgy és elrendezés hatással van az életünkre. Nemcsak a bútorok elhelyezése, hanem a színek, formák és hétköznapi holmik is befolyásolják, mennyire áramlik szabadon a pozitív energia – vagy épp ellenkezőleg, mennyire akad el. A feng shui tanítása szerint vannak olyan ártalmatlannak tűnő tárgyak, amelyek valójában balszerencsét és negatív rezgéseket hozhatnak a lakásba. Nézzük, melyek ezek!

Bár romantikus, vintage hangulatot áraszt, a feng shui szerint a hintaszék nem szerencsés választás. A hagyomány szerint az üresen ringatózó szék a nyugtalan lelkeket hívja be a házba, így inkább kerüld, ha békés atmoszférát szeretnél.
Ha elromlott egy óra vagy ha egyszerűen elfelejtettél benne elemet cserélni, az a feng shui szerint azt sugallja, hogy az életenergiák is megtorpantak. Jobb, ha mihamarabb megjavíttatod vagy kidobod a szerkezetet, hogy új lendületet engedj az otthonodba.

A zöld szín a természet és az újjászületés jelképe, mégis ellentmondásos. A feng shui hagyományaiban gyakran negatív energiához kötik, a 18. században pedig a mérgező zöld pigmentek miatt kapott baljóslatú jelentést. Ha biztosra mennél, inkább válassz világos földszíneket a falakra.
A száraz virágcsokrok tartósak, de a hagyomány szerint a hervadás és az elmúlás energiáját hordozzák. Ha virágot szeretnél, akkor az legyen friss, élő növény, amely a megújulást és az életerőt képviseli.
A feng shui a hálószobát a nyugalom és a regenerálódás központjának tartja. A bevetetlen ágy vagy állandó rendetlenség nemcsak zavaró, hanem az alvás minőségére is negatívan hathat. Érdemes minden reggel rendbe tenni, így máris harmonikusabb lesz a tér és nyugodtabb az alvásod.

Sokan imádják a kaktuszokat, mert kevés törődést igényelnek, mégis életet visznek a lakásba. A feng shui azonban óvatosságra int: a tüskék feszültséget és konfliktusokat hozhatnak. Ha mindenképp szúrós növényt szeretnél, helyezd inkább az ablakba, ne a szoba közepére.
A babona szerint otthon nyitogatni az esernyőt balszerencsét hoz. Az ókori Egyiptomban úgy hitték, ezzel megsértik a védelmező szellemeket. Ma már sokan mosolyognak ezen, a feng shui hagyományaiban ugyanakkor továbbra is kerülendő szokásnak számít.
Meglepő, de a feng shui szakértők szerint a túl sok plüssfigura – főleg a hálószobában – megakaszthatja az energiák áramlását. A játékok az elmúlás rezgését hordozzák, és a felnőttek életterében különösen diszharmonikusak lehetnek.
Elavult kalendáriumokat, lejárt határidőnaplókat jobb azonnal eltüntetned. A feng shui szerint a múltban tartanak, és nem engedik, hogy előre tekints. Egy új, üres naptár vagy határidőnapló ellenben az új lehetőségeket és a friss energiát jelképezi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.