




Nyírő Bea 1966. december 25-én látta meg a napvilágot Balatonbogláron, Nyírő Beáta néven.
Gimnáziumi tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte el, valamint itt is érettségizett.
1989-ben végzett színészként a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai színész szakán, Békés András osztályában többek között Für Anikóval, Hegyi Barbarával és Sajgál Erikával együtt.
Később a Szegedi Bölcsészettudományi Egyetem hallgatója volt.

Nyírő Bea családjáról nem sok információt lehet tudni, ugyanis nem osztja meg a nyilvánossággal magánéletének részleteit.
2021-ben, a Doktor Balaton című televíziós sorozatban való szereplése kapcsán elárulta Nyírő Bea, nem kezdene fiatalabb férfival.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően a Józsefvárosi Színház tagjaként szórakoztatta a nagyérdeműt.
1989-ben az Eszmélet című filmben vállalt szerepet Nyírő Beáta.
Szintén ebben az évben volt látható a nagysikerű Linda sorozat egyik epizódjában.
1990-től a Thália Színház, majd névváltozást követően Arizona Színház tagjaként lépett színpadra.
1993-tól szabadfoglalkozású színművésznőként tevékenykedett tovább.
A következő években A Szeszélyes évszakok televíziós műsorban is látható volt.
1997-től 2006-ig a Soproni Petőfi Színház tagja volt. Vendégművészként játszott a Radnóti Miklós Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Karinthy Színházban és a Játékszínben is.
2003-től a Turay Ida Színház színésznője, rendezéssel és jelmeztervezéssel is foglalkozik.
2020-ben a Doktor Balaton sorozatban volt látható Szentesi Ági szerepében, ekkoriban elárulta Nyírő Bea, üzeneteket kap a sorozat nézőitől.
2024-ben A mi kis falunk sorozatban az esküvőszervezőt alakította.
Kincskereső kisködmön - Anya
Salsa, szivar, szerelem… - Lisett, házvezetőnő
A nemzet csalogánya - Mari, házvezetőnő
Térden állva jövök hozzád - Irina, öltöztetőnő
Osztrigás Mici - Petyponné
A vöröslámpás ház - Szidónia
Bubamara - Irén, Zalán anyja
A medve MÉG MINDIG nem játék!
Örömszülők - Mrs. Fischer, bébiszitter
Holle anyó - Holle anyó, rendező
A makrancos hölgy - özvegyasszony, szakácsnő
Semmi pánik - Marion, Walter felesége
Forgószínpad - Maude
Mindenki engem akar! - Miss Erikson
Ezüstmenyasszony - Lina
Csókos asszony - Hunyadiné
A bolond Ásvayné - Zelmányi Lenke
Mindhalálig Beatles - Judit
Barátom, Harvey - Myrtle Mae Simmons
Kakuk Marci - Csuri Linka
Az aranyműves boltja - Mónika
A politikus csizmadia - Rózsi
Vidám kísértet - Ruth
Bánk bán - Gertrudis
Macskajáték - Egérke
Csillagszóró - Patrícia
A kölyök - Mildred
Bál a Savoyban - Tangolita
A három testőr - Mylady
Beethoven X. - Jessica
Hyppolit, a lakáj - Julcsa
Beláthatatlan táj - Génia
Ugyanaz hátulról - Viki
Furcsa pár - Cecily
A faun - Miss Lydia Vancey
A csúnya lány - Sziszi
Hajmeresztő - Barbara DeMarco
Rómeó és Júlia - Dajka
La Mancha lovagja - Aldonza
Egy szerelem három éjszakája - Melitta
Vitéz lélek - Panna
Bástyasétány '77 - Tini
Döglött aknák - Zsóka
Marica grófnő - Marica
Cigányprímás - Zsigáné
Imádok férjhez menni - Victoria
Mágnás Miska - Marcsa
Az imposztor - Skibinska
A peleskei nótárius - Sötétség királynője; Szeréna; Cigányasszony
Lili bárónő - Illésházy Agatha
Gül baba - Zulejka
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Kisvicákné
A kőszívű ember fiai - Remigia nővér
Vértestvérek - Mrs. Lyons
Nyolc nő - Pierrette
SUGAR (Van, aki forrón szereti) - Sue
Csak kétszer vagy fiatal - Julia
Anconai szerelmesek - Agnese
Nem tudok élni nélküled - Ági
A maláji lány - Cleo
Csakazértis szerelem - Mariska
Szellem a spájzban - Magda
Ikrek előnyben! - Olga
A férfiak a fejükre estek - Adél
Gyémántok Asszonya
A medve nem játék!
Az utolsó szerep - Szabin; Emma nővér
Péter és a farkas
A négy évszak
A suszter manói
Holle anyó
Betlehem csillaga
Csipkerózsika
Hófehérke és a hét törpe
A hattyúk tava
A szeméthegyen túl
A didergő király
A rátóti csikótojás
Tündéria
Charley nénje?
Hamupipőke
Mágnás Miska
A szép és a szörnyeteg
Csingiling
Csingiling az erdőben
Csingiling és a kalózok
1989 - Eszmélet
1989 - Linda Erotic show epizód
Erdély aranykora
Sztálin
Szeszélyes évszakok
Eisemann–Baróti–Dalos: Bástyasétány 77
2020 - Doktor Balaton
2024 - A mi kis falunk
Anyák, feleségek, szeretők - Maria Lipert
Halálos némberek (Asszonymaffia) - Barbara Du Prez
A nevem Earl - Billie
A vadmacska új élete - Apolonia Rudell
Az egység - Sgt. Kayla Medawar
Baywatch - Donna Marco
Baywatch Hawaii - Leigh Dyer
Bűvölet - Mariella Corradi
Célkeresztben - Brandi Shannon
Charlie – majom a családban - Maren Waldner
Csengetett, Mylord? - Penelope Barrington-Blake
Csupa-csupa élet - Nicole
Dinasztia - Samantha Josephine „SammyJo” Reece Dean Carrington
Esmeralda - Esmeralda Rosales-Peñarreal
Fekete nyíl - Magdalia di Toblach
Harmadik műszak - Off. Sasha Monroe
Jenny - Jenny McMillan
Jóbarátok - Phoebe Buffay-Hannigan
Julieta - Julieta Valderrama
Kedves nővérek - Karen
Két pasi – meg egy kicsi - Judith Harper
Modellügynökség - Stephanie Smith
Monk – A flúgos nyomozó - Sharona Fleming
Páran párban - Jane Christie
Providence - Heather Tupperman
Sleeper Cell – Terrorista csoport - Special Agent Patrice Serxner
Tűzoltók - Firefighter Marilyn “Tex” Perez
Vadmacska - Eduarda Arismendi
Vágyrajárók - Jackie Garcia
Vészhívás - Dee Suzeraine rendőr
Little Boy - Emma Busbee
Marilyn Monroe titkos élete - Grace McKee
Újrabolva (Tooken) - Brownfinger
Angie Tribeca: Angie bemutatkozik - Monica Vivarquor
Inferno - Elizabeth Sinskey
A lány a vonaton - Martha
Palackposta - Mia
Rossz szomszédság 2. - Carol Gladstone
Bujdokló szenvedély - Yvonne Carmichael
Öldöklő szerelem - Barna nő
Table 19 - Bina Kepp
Wonder Woman - Etta Candy
Csekély esély - Katherine
Éretlenségi - Charmaine
Mint egy főnök - Shay
Űrhadosztály - Maggie Naird
Amíg lehet
Jóbarátok: Újra együtt
Bolondok paradicsoma
Drága gyermek - Ruth nővér
Élőhalottak - Riporternő
2010 - Artisjus díj
2022 - A Magyar Érdemrend lovagkeresztje
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.