
Ha valaki egzotikus kalandra vágyik, nem kell feltétlenül a világ másik felére repülnie. Albánia északi részén, a vadregényes Albán-Alpok völgyei között között bújik meg a Shala folyó, amelyet sokan csak „Európa Thaiföldjeként” emlegetnek. Türkizkék víztükre, festői, dzsungelszerű környezete és a felfedezés élménye olyan érzést kelt, mintha Délkelet-Ázsiába csöppentünk volna – pedig mindössze néhány óra repülőútra van Magyarországtól.
Az Albán-Alpokban eredő Shala folyó különlegessége abban rejlik, hogy csak vízi úton közelíthető meg. A kaland a festői Komani-tónál indul (amely akár Norvégiában is lehetne), ahol hajóra szállva kanyaroghatunk végig a szűk szurdokokon és zöldellő hegyoldalak között. Már maga az út is élmény: a meredek sziklafalak között haladva olyan panoráma tárul a szemünk elé, amely bármelyik természetfilm díszletével vetekszik. A hajóút végén pedig feltárul a Shala folyó lenyűgöző látványa – vakítóan türkiz víz, amely annyira tiszta, hogy szinte hihetetlen.
Az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek ez maga a földi paradicsom. A folyó környékén lehetőség van kajakozni, úszni, kisebb túrákat tenni a környező hegyekben, sőt, a bátrabbak még zipline-ozhatnak is a folyó fölött. A víz nyáron kellemesen hűs, ezért tökéletes felfrissülést nyújt egy-egy túra vagy evezés után. Akik inkább a nyugalmat keresik, azoknak is ideális úti cél: a folyópart csendje, a táj érintetlensége és az itt-ott felbukkanó apró vendégházak hangulata teljesen kiszakít a mindennapok zajából.
Albánia időjárása ősszel is kifejezetten kedvező. Októberben még gyakran 25 fok körüli nappali hőmérsékletre lehet számítani, így a Shala folyó ideális választás lehet egy késő nyári, napfényes kiruccanáshoz. Ráadásul a turista tömegek ekkorra már elkerülik az országot, így szinte zavartalanul élvezhetjük a természetet.
A hely különlegességét az is bizonyítja, hogy az utóbbi időben egyre többen osztják meg itt készült fotóikat és videóikat a közösségi médiában, az Instagramon. Sok utazó egyszerűen nem hiszi el elsőre, hogy a felvételek Európában, és nem Ázsiában készültek – annyira egzotikusnak hat a türkiz víz és a buja növényzet.
A Shala folyó környéke jelenleg még viszonylag felfedezetlen, így igazi rejtett gyöngyszem azok számára, akik nem a zsúfolt tengerpartokat vagy a nagyvárosi nyüzsgést keresik. Bár a térség turizmusa folyamatosan fejlődik, a vidék még mindig megőrizte érintetlenségét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a luxus szolgáltatásokat ne itt keressük, viszont annál több autentikus élményben lehet részünk – egyszerű vendégházakban megszállva, helyi ételeket kóstolva, és barátságos albán vendéglátókkal beszélgetve.
Magyarországról Tiranáig több légitársaság kínál közvetlen járatokat, a fővárosból pedig bérelt autóval vagy szervezett túrával könnyen elérhetjük a Komani-tavat, ahonnan a hajó indul. Bár az út némi szervezést igényel, minden percét megéri. Aki egyszer megtapasztalja a Shala folyó varázsát, annak valószínűleg örökre belopja a szívébe magát az élmény.
Albánia hosszú ideig kimaradt a mediterrán turizmus fő sodrából, de talán éppen ez adja a báját: egy ország, amely még mindig őrzi ősi, autentikus hangulatát, titkait, és amely mindenkit meglep, aki hajlandó rászánni magát a felfedezésére. A Shala folyó pedig ennek a felfedezésnek a csúcspontja – egy szelet Thaiföld Európa szívében, amely csak arra vár, hogy a magyar utazók is rátaláljanak.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.