Bulgária második legnagyobb városának legújabb szenzációja a püspöki bazilika. Ezt a különleges történelmi leletet egy építkezés segített felfedezni az 1980-as években. Felújítása 2020-ra fejeződött be, a nyitást azonban a pandémia is késleltette.
A kétszintes épület padlómozaikok sokaságával büszkélkedhet, ezeket ráadásul sikerült nagy területen restaurálni. Az ott kialakított interaktív kiállítás órákra marasztalja a látogatókat, akik üveghidakon járkálva nézhetik meg a mozaikokat, a szemüveg 3D-ben vetíti ki az ókori épületet, az emeleten pedig játékos formában régészkedhetnek. Ez nem csak a gyerekek számára izgalmas!
Travelo tipp:
Plovdivban keresd fel a római korból fennmaradt színházat, a római stadiont, és sétálj egyet a hegyen lévő óvárosban is, ahol számos kereskedő házából lett mára múzeum.
A Plovdivtól kb. félórás autóútra található falucskát egy lengyel házaspár tette igazán híressé. A nyaranta két hónapot ott töltő képzőművészek több ház kerítését, falát festették meg. A hírességek: Chaplin, Belmondo arcképe mellett azonban az itt lakók is feltűnnek, így aztán olyan, mintha II. Erzsébet királynő vagy Ferenc pápa épp a helyi lakosokkal beszélgetne. Az ott élő Stefana néhány éve maga kérte, hogy a házára fessék, ahogy épp a szamarát vezeti, de mellette rögtön ott van Brigitte Bardot is.
Travelo tipp:
A Piriankov családnak hála a falu egyre népszerűbb, az ott élők ház előtt árult portékái, a zöldségek, gyümölcsök pedig gyorsan gazdára lelnek. Bátran vegyél egy óriási paradicsomot vagy friss uborkát.
A síelők előtt nem ismeretlen hely, de ősszel akár dzsiptúrára is mehetünk, vagy nagy túrákat is betervezhetünk a hegyekben. Óvárosában a fő látnivaló a templom. Bulgáriában hétköznap sem üresek a szent helyek, és nem csupán az idősek mennek be egy imára, hanem nagyon sok fiatal is.
A banskói templom bejárata felett látható egy félhold, aminek különleges története van. A közel 500 éves török uralom alatt egy templom alig lehetett magasabb egy lovas katonánál, ezt azonban hatalmasra építették. Körül is vették kőkerítéssel, hogy ne látszódjon, csakhogy a török elöljáró így is megtudta, és éktelen haragra gerjedt. A bejárat felett azonban megakadt a szeme a félholdon, amiről a helyiek állították: azért került oda, hogy az iszlám vallásúak is betérhessenek ide.
Travelo tipp:
Tudod, miért két különböző helyen gyújtanak gyertyát az ortodox templomokban? Az alacsonyabban fekvő, kevésbé díszes asztalka a halottakért gyújtott gyertyának való – itt azért imádkoznak, hogy a lelkük békésen érkezzen meg a túlvilágra. A díszesebb, magasabb asztalon elhelyezett gyertya az élőkért ég: ott egészségért, termékenységért, áldásért szól az ima.
A bolgár rózsa és rózsaolaj világhírű, kihagyhatatlan látni- és szagolnivaló, ha az országban járunk. Ma is sok száz embernek ad megélhetést, és bár a fiatalok kevésbé szeretik az illatát, nem csupán a kozmetikai ipar használja az olajat. 1 kg rózsaolajhoz 3-4000 kg sziromra van szükség, így érthető, miért olyan értékes.
A rózsavíznél nincs jobb bőrtisztító, fertőtlenítő hatásáért szeretik, de akár limonádé alapja is lehet. A virágvizet és szirmokat sokszor ételekben is viszontláthatjuk, főleg édességekben. Szkobelevo faluban egy órási komplexum, a Damascena-központ várja, hogy az érdeklődők megcsodálják a 150 rózsafajtát, vagy rózsalekvárt kóstoljanak.
Travelo tipp:
A rózsának egészségügyi hatása is közismert. Lekvárjából elég két kanál éhgyomorra: megszünteti a székrekedést, kíméletesen tisztítja a beleket.
Bulgária egyik fő látnivalója a rilai kolostor. A kb. 1150 m magasan fekvő, különleges épületegyüttes nem csak a zarándokokat nyűgözi le. Ma már az UNESCO világörökség része. Többször kifosztották, felégették, a török idők alatt hányattatott sorsa volt, de a 18. századtól kezdve viszonylag békésen élhettek itt a szerzetesek.
Travelo tipp:
A rilai kolostor könyvtára, levéltára, az itt őrzött dokumentumok világhírűek, sokan kérnek kutatási engedélyt. Ha felmászol a toronyba, különleges perspektívából csodálhatod meg az épületegyüttest, ez azonban, ahogy a múzeum, már belépős, míg a kolostor és a templom ingyen megnézhető.
* Ha saláta, akkor sopszka
Bulgária leghíresebb salátája kétségtelenül a nagyobb uborka- és paradicsomdarabokból összeálló sopszka, amihez mindig kínálnak egy darab nagyon csípős zöldpaprikát is, illetve úgy beborítják reszelt sajttal a tetejét, mint a hó a hegyeket.
* Kávé a forró homokból
A hagyományos kávé itt a kályhák tetején, a forró homokban, speciális edényekben fő meg. Kis, fületlen csészékbe öntik ki, amit nem szabad kavargatni. Hozzá vizes csészében tálalt cukorszirupot kínálnak, ebből kell egy kiskanállal a szánkba venni, majd ráinni a forró feketét. Ha megittad a kávét, a csészét egy hirtelen mozdulattal borítsd a tányérra, 10 perc múlva pedig nézd meg, mit ábrázol a zacc. Tryavna óvárosában biztosan találsz ilyen kávézót!
* Uborkaleves hidegen
Ha tarator nevű ételt látunk a menüben, az bizony a hideg uborkalevest jelenti. A joghurtos, sós, fokhagymás levest jól behűtve otthon is könnyen elkészítheted.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.