A világ legritkább bálnáját mosta partra Új-Zéland partjainál az óceán

felfedezés
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 15. 14:00

A világ legritkább bálnafajának egy példányát moshatta partra Új-Zélandon az óceán - közölte az új-zélandi természetvédelmi hivatal (DOC). Ez a bálnafaj annyira ritka, hogy az 1800-as évek óta csupán hat példányát sikerült azonosítania a tudósoknak.

Az öt méter hosszú bálna tetemét, amely a tudósok szerint egy ásófogú csőröscetet (Mesoplodon traversii) lehetett, a Déli-szigeten, Dunedin közelében, az Otago parton fedezték fel július 4-én.

Először nyílik alkalma rá a tudósoknak, hogy felboncoljanak egy példányt ebből a ritka fajból - hangsúlyozta a felfedezés jelentőségét Gabe Davies, a DOC illetékese.

Mint hozzáfűzte, a bálnát egyelőre egy hűtőházban tárolják, míg a hivatal a helyi őslakosokkal együttműködve dönt a következő lépésekről, figyelembe véve a felfedezés nemzetközi jelentőségét is.
A tudósok DNS-mintát vettek a példányból, ám a genetikai elemzés több hetet vehet igénybe, s csak az eredmény birtokában tudják majd véglegesen megerősíteni, hogy a bálna mely fajhoz tartozik.

2010-ben egy nőstény ásófogú csőröscetet és borját sodorta partra a víz Új-Zélandon, és szintén DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani, hogy a ritka fajhoz tartoztak. A kutatók akkor találkoztak először e faj példányaival, korábban csak csonttöredékek alapján tudták azonosítani, írja az MTI.

(Borítófotó: Biosphoto via AFP/Gérard Soury / Biosphoto/Gerard Soury - illusztráció)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.