Ezen az európai síterepen betiltják a dohányzást

síterep
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 23. 11:08

Fekete égő cigaretta rajta a piros-fehér tiltó tábla – ez az univerzális, nemdohányzó szimbólum fogadja mostantól a síelőket a francia Alpokban található, Les Getsben – adta hírül a CNN.

A Les Gets sípálya teljes területén tilos a dohányzás Forrás: Shutterstock/Steve Estvanik

December 17-én, amikor a Les Gets sípályája megnyitotta kapuit az idei szezonra, ez lett az első síközpont Európában, amely betiltotta a dohányzást a teljes közösségi területén. "Évek teltek el azóta, hogy elkezdtük az ingyenes zsebhamutartók osztogatását, és ez mit sem változtatott azon, hogy hány cigarettacsiket találtunk szanaszét a síszezon végén" - mondta Benjamin Mugnier, a Les Gets marketing igazgatója, akik tavaly tavasszal a hegyen egy nagytakarítási napon több mint 3000 cigarettacsikket találtak.

Mugnier hozzátette, biztos benne, hogy ezenkívül van még egy csomó csikk, amelyeket nem találtak meg. Ekkor döntött úgy, hogy javasolja a dohányzás betiltását a síparadicsomban. A pályák mellett önkormányzati rendőrök járőröznek, és akit rajtakapnak, hogy rágyújt egy cigarettára, annak komoly pénzbírságot kell fizetnie.

Nemdohányzó síterepek már működnek a világ más részein, például Japánban, Új-Zélandon és Kanadában, de a De Les Gets lesz az első ilyen síparadicsom Európában. A francia egészségügyi minisztérium által közzétett legfrissebb adatok szerint a 18 és 75 év közötti francia felnőttek körülbelül 32%-a dohányzik, míg az Egyesült Államokban ez az arány mindössze 12,5%. Az új szabály nem csak a síelőkre és snowboardosokra vonatkozik. A Kelet-Franciaországban, a svájci határ közelében található Les Getsben egész évben aktív szezon van, így a túrázóknak, sziklamászóknak és kempingezőknek egyaránt tilos a dohányzás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.