Végleg bezár a híres T5 terminál Berlinben

T5 terminál
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 25. 16:26

A Berlin-Schönefeld T5 termináljával korábban sok terve volt a Berlin-Brandenburg Repülőtérnek. A kezelőépület egy ideig az új repülőtér egyik termináljaként is üzemelt. Sőt, az eredeti tervek szerint a BER kapacitását egészítette volna ki. Ez az elképzelés azonban végleg meghiusult, mután a koronavírus-járvány okozta utasszámcsökkenés miatt már nem volt szükség az épületre. A terminált 2021 februárjában, költségcsökkentés céljából bezárták.

Forrás: Picasa / Ukjent / CC BY SA 2.0

A Berlin-Brandenburg Repülőtér (BER) felügyelőbizottsága pedig úgy döntött, hogy az ideiglenesen lezárt T5 terminált már nem üzemelik be újra – írta az aero.de oldala.

A cikk szerint a T5 több sebből is vérzik, távol esik a BER többi részétől, így nem vonzó sem a légitársaságok, sem pedig az utasok számára, valamit alapos felújításra is szorulna. Hogy ez valamikor elindul-e, arról nem tudni, és arról sem szól semmi, hogy hasznosítják-e az épületet a jövőben.

A Schönefeld kezelőépülete történelmi helyszín. Tanúja volt annak is, amint Erich Honecker, az egykori NDK pártállami vezetője „szocialista baráti csókkal" üdvözli Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió vezetőjét. A kezelőépületet 1976-ban, a Német Szocialista Egységpárt 9. pártkongresszusára adták át, amikor repülőgéppel utazni még különlegesen elegáns dolognak számított – írta a Luftfahrtnachrichten még 2021 februárjában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.