A Kairó melletti Szakkarában dolgozó régészek több száz ókori sírt tártak fel, és egyiptomi istenek bronz szobrait is megtalálták. De ami még fontosabb, hogy ezeket most a helyszínen lévő nagyközönség is láthatta - közölte az egyiptomi idegenforgalmi és régészeti minisztérium a CNN cikke szerint.
A közleményből kiderült még, hogy a régészek már korábban is találtak a szakkarai nekropolisz területén felebecsülhetetlen értékű leleteket, bronz szobrokat és egyéb relikviákat, de ehhez a nagy mértékű, mostani felfedezéshez semmi sem mérhető.
A sírokból 250 koporsó, 150 bronzszobor és egyéb tárgy került elő, melyeknek keletkezési korát Kr. e. 500 környékére, az ókori Egyiptom Későkorára teszik a szakemberek. Az ásatáson találtak még egy szisztrum nevű hangszert és egy bronzedénygyűjtemény is, amelyet Isis istennő rituáléihoz használtak.
A festett fakoporsók épségben maradtak fent, a múmiák mellett amuletteket és fadobozokat rejtettek. Az egyik koporsóban egy papiruszt találtak hieroglifákkal. A kutatók szerint talán a Halottak Könyvének részleteit tartalmazhatja. Tanulmányozás céljából a kairói Egyiptomi Múzeum laboratóriumába küldték.
A feltárás leletei közé tartozik még egy kozmetikai készlet ősi szemfestéktartályokkal, valamint karkötők és fülbevalók is.
A képeket elnézve azonban nem csak a szarkofágokban rejlő múmiák és tárgyak érdekesek, hanem maguk a nagyon különböző színű koporsók is. Van amelyik teljesen fekete és arany díszítésű, színes arccal, mások homokszínűek barna díszekkel és hieroglifákkal. A bronz szobrok között pedig nagyon sok a kisebb-nagyobb macska ábrázolás. A cikk szerint a koporsókat és szobrokat várhatóan még az idén megnyíló Nagy Egyiptomi Múzeumban állítják majd ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.