Az éj leple alatt eltávolították a szégyentelenségre emlékeztető szobrot

Tienanmen tér
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 23. 10:05

Eltávolítottak egy, az 1989-es Tienanmen téri eseményeknek állított emlékművet az éj leple alatt egy hongkongi egyetemi kampuszról – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.

A Szégyen oszlopa 24 évig állt az egyetem épületében Forrás: AFP/Peter Parks

A szobrot 1999-ben állították fel az egyetem kampuszán, de még azelőtt érkezett Hongkongba, hogy a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város 1997-ben visszatért a kínai anyaországhoz. A nyolc méter magas, Szégyen oszlopa nevű alkotás kifacsart, egymásra halmozott testeket ábrázol, és a Peking központjában található Tienanmen téren 1989-ben lezajlott diáktüntetés erőszakos leverésének állít emléket.

A munkások, ahogy december 23-án éppen eltávolítják Jens Galschiot dán művész szobrát Forrás: AFP/Yan Zhao

Az emlékmű alkotója, Jens Galschiot dán szobrász szégyennek nevezte a szobra eltávolítását. A SCMP szerint a dán művész azt állította, hogy a művének mostanáig otthont adó Hongkongi Egyetem nem válaszolt az ajánlatára, hogy visszavenné a szobrot.
Az egyetem még októberben jelezte, hogy kockázatfelmérés és jogi tanácsadás alapján kénytelen eltávolítani az emlékművet. Az egyetem egy csütörtöki közleményben azt állította, hogy az emlékmű felállítására senki nem kapott engedélyt. Hozzátették: az emlékművet egyelőre egy raktárban helyezik el, és a további lépéseket illetően jogi tanácsért folyamodnak, írja az MTI.

Máig nem engedélyezik a megemlékezést, aminek sok ezer halottja volt

A pekingi keményvonalas kommunista vezetés utasítására a kínai hadsereg 1989. június 4-én megkezdte a Peking központjában található Tienanmen tér kiürítését, miután azt április óta elfoglalták a demokratikus változásokat követelő tüntetők. Az erőszakos művelet halálos áldozatainak száma máig ismeretlen, mivel a történtek Kínában azóta is tabunak számítanak. A becslések néhány száz és háromezer közé teszik a meggyilkolt emberek számát, de az akkor Pekingben állomásozó brit nagykövet 2017-ben előkerült titkos távirata szerint tízezer halottja volt a vérengzésnek.
Kínában az eseményekkel kapcsolatos megemlékezéseket és megnyilvánulásokat szigorúan tiltják. A korábbi években Hongkongban minden június 4-én gyertyafényes felvonulást rendeztek az áldozatokra emlékezve, ám a hongkongi rendőrség az utóbbi két évben a koronavírus-járványra hivatkozva nem adott engedélyt erre. December közepén nyolc emberre szabtak ki börtönbüntetést amiatt, hogy a tiltás ellenére tavaly részt vettek a megemlékezésen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.