Leszerelik a horvát autópályák fizetőkapuit

Letenye
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 30. 10:01

Horvátország egész területén bevezetik az elektronikus útdíjfizetést (ETC), és lebontják az autópályákon a fizetőkapukat – ezt pénteken jelentette be a parlamentben Tomislav Mihotić, a horvát közlekedési minisztérium államtitkára, aki felszólalásában megemlítette az Európai Unió azon szándékát is, amely szerint az egész kontinensen egységesíteni fogják az útdíjfizetést.

Fizetőkapu a horvát autópályán Forrás: Shutterstock / Készítette: Goran Jakus

Ennek értelmében a jövőben kamerarendszerrel rögzítik a pályákra felhajtó járműveket, és elektronikusan, egy applikáción keresztül kell majd fizetni az utak használatáért, írja cikkében a Croatia Week. Annak következtében, hogy nem kell majd a fizetőkapuknál megállni, nem alakulnak ki hosszú autósorok a várakozás miatt, a légszennyezettség is jelentősen csökkenhet ezeken a helyeken – hangsúlyozta az intézkedés jelentőségét az államtitkár.

Horvátország már évek óta tervezi megszüntetni a fizetőkapus rendszert, de azt még mindig nem tudni, hogy a helyi autópályákat kezelő vállalatok a jövő éven belül melyik hónaptól kezdődően állnak át az automatikus rendszámtábla-felismerő rendszer élesedésével egyidőben létrejövő elektronikus díjfizetésre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.