Az angol botanikusok nem győznek virrasztani

botanika
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 16. 12:28

A cambridge-i botanikusok lelkesen várják a moonflower, azaz a holdvirágnak (Selenicereus wittii) nevezett ritka és szokatlan kaktusz virágzását, amire feltehetően a legelső alkalommal kerül sor az Egyesült Királyságban. A virágzás napnyugtakor kezdődik, és mire a nap másnap felkel, véget is ér. A Cambridge-i Egyetem Botanikus Kertjének (CUBG) szakértői több napja éjjeli őrségben vannak, sőt élő közvetítést is létrehoztak, hogy a közönség is bepillantást nyerhessen az amazóniai növény virágzásába. Az élő képet ide kattintva mi is nyomon követhetjük.

A bimbó még egyelőre zárva van, és csak este 9 körül érdemes figyelni Forrás: https://www.botanic.cam.ac.uk/

Az éjszakai virág várhatóan a következő napokban este 9 óra körül nyílik majd ki. A nagy fehér virág gyönyörű, édes illatú, de néhány órával később, amikor már kezd hervadni, avassá válik a szaga, és 12 órán belül teljesen elpusztul a virága. A holdvirág a Brazília nyugati részén fekvő erdők megközelíthetetlen, vízzel borított részeiből származik.

"Hihetetlenül különleges pillanat ezt" – mondta Alex Summers üvegházi felügyelő, aki 2015 óta ápolja a holdvirágot, "Szeretnénk minél több emberrel megosztani ezt a pillanatot, ezek a dolgok valóban csodálatosak" – lelkendezett.

Novemberben Summers egy borsó méretű rügyet észlelt rajta, és tudta, hogy ez azt jelenti, hogy először virágzik majd.

Közel egy hete a botanikusok már arra számítottak, hogy a növény már akkor kinyílik, de azóta is csak folyamatosan növekszik. Most a virága 23 cm hosszú, míg a vadonban 25–27 cm-re nő meg. A látogatók nem láthatják a virágot, mert az üvegházak zárva vannak, de az élő közvetítés addig tart, amíg a virág ki nem nyílik. Úgy gondolják, hogy ez a növény az egyetlen példány az Egyesült Királyságban, és világszerte csak 13 botanikus kertben van jelen. A botanikusok azt remélik, hogy ez a példány majd továbbra is évente virágzik – írja The Guardian.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.